A tokiói Nikkei225 1,8 százalékos csökkenéssel 11 153,16 ponton zárt. A tőzsdemutató mintegy 50 ponttal gyengült múlt péntek óta, azaz veszteséggel zárta a hetet. Az előző 12 hétben nőtt az index. Ilyen hosszan tartó trendre 54 éve nem volt példa a tőzsde történetében.

A pénteki nyereségrealizálást részben az okozta, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elnöke borúlátó kijelentéseket tett csütörtökön Európa gazdaságnak kilátásával kapcsolatban. Gyengített a Nikkei mutatóját a Sony csalódást okozó negyedéves eredménye is.

A tokiói tőzsde szélesebb körére vonatkozó Topix index 1,2 százalékkal 957,35 pontra esett. A szöuli börze Kospi indexe 1 százalékkal erősödött. Ebben az játszott szerepet, hogy pénteken ismertetett adatok szerint látványosan élénkült a kínai külkereskedelem. Elsősorban az exportra termelő cégek részvényeit erősítette a won árfolyamának a gyengülése a dollárhoz képest. Ennek hatására például a Hyundai Motor árfolyama csaknem 5 százalékkal, szeptember óta legnagyobb napi emelkedéssel zárt.

Ugyancsak a kínai adat hatására 0,7 százalékos növekedéssel 34 havi csúcson zárt az ausztrál tőzsdemutató, amelyben a legnagyobb emelkedést a pénzügyi és a bányaipari papírok érték el.

A térségben még nyitva tartó sanghaji tőzsde 0,75 százalékos, a hongkongi 0,27 százalékos pluszban állt pénteken reggel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!