Bajban a Quaestor-kötvényesek - nem fizet a Beva

A kibocsátói kockázatra nem terjed ki a Befektető-védelmi Alap (Beva) biztosítása, vagyis a Quaestor Financial Hrurira Kft. csődjére tekintettel a Beva nem fizet kártérítést a társaság által kibocsátott kötvények tulajdonosainak - mondta Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedden.
MTI, 2015. március 10. kedd, 16:44
Fotó: Napi.hu

A Beva az ügyfeleknek a Beva-tagoknál letétként kezelt pénzét és értékpapír-állományát biztosítja, és kizárólag akkor kell a befektetési szolgáltató helyett helytállnia, ha az nem képes a nyilvántartás szerinti darabszámú értékpapírral elszámolni. A letétek csak bűncselekménnyel, lopással, vagy sikkasztással tűnhetnek el. Ebben az esetben a Beva piaci áron fizet kártalanítást, maximum 20 ezer euróig, azaz nagyjából 6 millió forintos felső határig.

Arra az esetre azonban nem vonatkozik a Beva védelme, ha a kibocsátó nem képes visszafizetni az általa kibocsátott értékpapír - a Quaestor esetében vállalati kötvény - tőkéjét és kamatát. Farkas Péter elmondta, hogy az öncsődöt jelentett Quaestor Financial Hrurira Kft. nem tagja a Befektető-védelmi Alapnak.

Megjegyezte, hogy a 10 millió forint jegyzett tőkéjű társaság 100 milliárd forintnál jóval nagyobb értékben adott el kötvényeket a cégcsoport finanszírozására.

A Quaestor Financial Hrurira Kft. hétfőn jelentett öncsődöt. Indoklása szerint a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését, a kialakult pánik során ügyfeleik olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a QUAESTOR Csoport likvid pénzügyi eszközeit, ezért az állam segítségét kérték.

A Quaestor hangsúlyozta: a csődeljárás technikai döntés, a cégcsoportnak van vagyona és jövőértékű vagyona, abból minden ügyfél a pénzéhez juthat. A csődvédelem alatt rendelkezésre álló idő lehetővé teszi, hogy a kötvénytulajdonosok érdekeit legelsőként szem előtt tartva, a szükséges megoldásokat kidolgozhassák - írták.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pluralista, 2015.03.11 13:04

@Fricibacsi2:

"Kíváncsi vagyok, a Magánnyugdíjpénztárak mennyi Questor kötvényt vettek.
Lehet, hogy ők lesznek a következő domino, aztán aki maradt náluk mehet Gyurcsányhoz nyugdíjjért"

Ez a liberalmediara jellemzo wishful thinking, hogy "ez lehet", meg "az lesz". Tagsagomat fenntarto penztartagkent tajekoztatom, hogy az en penztaram nem vett Quaestor kotvenyt, semmi szuksege bovliorszag bovlikotvenyeire, hanem nemzetkozi nagyvallalatok reszvenyekbe fektet.

De on meg mindig nem tudja megmondani, hogy az allam altal "atvett" nyugdijpenzek hol vannak. Azt pedig foleg nem, hogy abbol a jovendo nyugdijas mennyi nyugdijra szamithat, mi alapjan szamoljak majd ki azt, es foleg, mibol. Az onkormanyzati adossagrendezesbol biztos nem, a Templetonnak fizetett hiteltorlesztesekbol biztos nem.

A "nyugdijj" pedig egy j, ha mar ennyire ert hozza...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kasszandra, 2015.03.11 12:46

@matolcsy: Miért? Maga nem veszi a lapot?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.03.11 12:42

@kasszandra: ?...érti, hogy mit tetszett kérdezni?...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kasszandra, 2015.03.11 12:34

@matolcsy: Ilyenkor megemelik a tagdíjat. Megy egyszeri plusz befizetést írnak elő. Probléma megoldva.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.03.11 12:07

A Quaestor és a Keler is BEVA tag.
A BEVA meg kiürült...nincs pénzük.
Elvitte a BudaCash...ennyire egyszerű.
A BEVA annyit tud kifizetni amennyit beleraktak a biztosítottak közössége. Ennyit tudott...az MNB segítségével!!!
Az MNB nélkül öt forintot nem kapott volna senki.
Persze ezt nem verik nagydobra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html