Bajnai Gordon kormányfő ezt megelőzően befektetési bankok vezetőivel találkozott, akiket tájékoztatott a magyar gazdaság helyzetéről. A megbeszélésen jelen volt a JPMorgan és a Rockefeller elnök-vezérigazgatója, valamint a Citigroup elnöke is - tájékoztatta az MTI-t Budai Bernadett kormányszóvivő. A kormányfő - aki az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszaka alkalmából érkezett az amerikai városba - a több mint egy tucatnyi bankvezető előtt röviden ismertette, hogyan hatott tavaly október óta a globális pénzügyi-gazdasági válság Magyarországra és összefoglalta az új kormány válságkezelő intézkedéseit, valamint azok eredményeit. A befektetők érdeklődtek az EU-alapok felhasználásáról, különös tekintettel a Jeremie befektetési programra. A felek részletesen értékelték az ország versenyképességét, illetve lehetőségeit a válság elmúlása utáni időszakban - mondta a kormányszóvivő. Az MTI értesülése szerint az arra vonatkozó kérdés kapcsán, hogy milyen lesz a helyzet a választások után, elmondta: szerinte a majdani kormánynak sem lesz sokkal nagyobb mozgástere, részben azért, mert az országnak teljesítenie kell azokat a mutatókat, amelyeket elvár tőle a nemzetközi befektető közösség. Másrészt a jelentős mennyiségű devizahitel miatt érzékeny politikai kérdés a forint árfolyama, ezért meg lesz kötve az új kormány keze - fejtette ki, s hozzátette, folytatni kell Magyarország versenyképességének javítását. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, miért vált Magyarország Európa egyik mintaországából sereghajtóvá, kitért arra: a 2002-es választási küzdelem előtti ígérgetési verseny a 13. havi nyugdíj bevezetésével, a közszolgálati alkalmazottak bérének 50 százalékos emelésével hiba volt, s miután Magyarországon nagyon alacsony a foglalkoztatottság, ezt csak adóemeléssel, az elvonások növelésével lehetett fenntartani. Emiatt gyengült az ország versenyképessége, a külföldi befektetők más piacokat kerestek - mondta. Az egyik bank képviselője arról érdeklődött, miért nem hoz a magyar kormány intézkedéseket, hogy a fiatal anyák távmunkával vagy részmunkaidős foglalkoztatással visszatérjenek a munkaerőpiacra. A kormányfő kifejtette, több ilyen kezdeményezés is van, például a közszolgálati szférában ezentúl kötelező lesz elfogadni, ha az anya részmunkaidőben kíván dolgozni, a munkáltató köteles az anyát visszafogadni. A New York-i üzleti élet képviselői érdeklődtek a magyar bankszektor tulajdonosi szerkezete felől is, Bajnai Gordon tájékoztatta őket, hogy az 80 százalékban külföldi tulajdonban, nagy nemzetközi bankok kezében van. Egy kérdés arra vonatkozott, mit lehet kezdeni Magyarországon a korrupcióval és hogyan lehetne javítani az átláthatóságon. A miniszterelnök kifejtette, több intézkedést tettek ez ügyben, igyekeznek visszaszorítani a korrupciót és minél több ügyet átláthatóan és a nyilvánosság előtt kezelni. A banki vezetők arra is kíváncsiak voltak, hogyan érinti Magyarországot az, hogy Washington feladta korábbi közép-európai rakétatelepítési tervét? Bajnai Gordon ennek kapcsán úgy foglalt állást: ő a tényeken alapuló elemző munka híve, és ha az amerikaiak megállapították, hogy Irán még nem képes nagy hatótávolságú rakéták indítására, s ezért felesleges ilyen elhárító rendszert telepíteni, akkor ő ezt elfogadja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!