A Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozó érdekeltségi körébe tartozó Opus Global október 4-i közgyűlésén új igazgatósági tagokról is szavaznak a részvényesek. Az egyik jelölt Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. Balog Ádám okleveles közgazdász és jogász. Kezdetben a GE Tungsramnál, majd a PWC-nél dolgozott. 2010-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára lett, majd 2013 márciusa és 2015 júliusa között az MNB alelnöke és a Monetáris Tanács tagja.

2015 júliusától az MKB Bank Nyrt. vezérigazgatója, illetve elnök-vezérigazgatója, valamint 2018-tól annak jogutóddal történő megszűnéséig a Konzum Nyrt. felügyelőbizottságának tagja volt. A Konzum június végén olvadt be az Opus Globalba. Tagja a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) igazgatóságának tagja, az MKIK elnökségi tagja, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke.

Járai Zsigmond közgazdászként végzett. Pályafutása kezdetén, 1976-tól az Állami Fejlesztési Banknál dolgozott. Volt villamosenergia-ipari beruházási előadó, pénzügyi revizor, főelőadó a közgazdasági főosztályon, valamint a közgazdasági és értékpapír osztály vezetője. Szakmai karrierje során Londonban és Budapesten is több befektetési és kereskedelmi banknál dolgozott.

Ott volt a BÉT alapítói között, és számos vezető pozíciót töltött be hitelintézeteknél is. 1996-1998-ig ő volt a tőzsde elnöke, 998-2000-ig Magyarország pénzügyminisztere, 2001-2007-ig pedig a Magyar Nemzeti Bank elnöke, 2007-től a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke. Jelenleg is tagja a Mol igazgatóságának. Mindkét szakember havonta 200 ezer forintot kap majd az Opus igazgatóságában végzett munkájáért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!