Januárban 0,5 százalékkal, azaz 34 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz). A fejlett piacokon némi korrekciót hozott az év első hónapja, de a fejlődő piacokon emelkedtek az árfolyamok a magyar börze is felülteljesítő volt. A devizapiacon a forint mind a dollárral mind az euróval szemben erősödött.

A tőkeáramlások eredője plusz 48 milliárd forint volt, ennyivel került több pénz az alapokba annál, mint amennyit kivettek belőlük. Számos kategória esetében volt tőkekiáramlás, de azon kategóriák esetében, ahol tőkebeáramlást tapasztaltak, ott jelentős mozgás volt látható. Kiemelkedően sok friss tőke érkezett a kötvény-, a vegyes és a részvényalapokhoz. A hónap végén a Bamosz-tagok mindösszesen 6 930 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, ami új rekordot jelent.

Lassan eltűnnek a pénzpiaci alapok

A pénzpiaci alapoknál 12 milliárd forintos tőkekiáramlás volt januárban, ami 22,9 százalékos a vagyonvesztést jelentett ennél a lassan eltűnő alapkategóriánál. A kötvényalapoknál viszont jelentős, 32,3 milliárdos tőkebeáramlást mértek az év első hónapjában, amely a legmagasabb érték a kategóriák között. Mindhárom alkategóriánál a tőkebeáramlás dominált, de ezen belül is kiemelkednek a hazai rövid futamidejű kötvényalapok, ahová 19,5 milliárd forintnyi friss megtakarítás áramlott. A tőkeáramlásoknak köszönhetően a kötvényalapok vagyona 1,5 százalékkal növekedett.

A vegyes alapoknál is tőkebeáramlás volt januárban, amelynek nagysága 28,4 milliárd forint, amely a második legmagasabb érték a kategóriák között. Mindhárom alkategória esetében a vevők voltak többségben. A hozamok ezúttal nem tettek hozzá a növekedéshez, de így is a kategória vagyona 1,9 százalékkal nőtt a hónap során.

A részvényalapokba szintén került friss pénz. Ennek nagysága csaknem elérte a 23 milliárd forintot. Ehhez természetesen hozzájárult két, a hónap folyamán indult részvényalap is. A növekedést tovább segítették a hozamok. Mindennek eredőjeként részvényalapok vagyona 4,1 százalékkal lett több.

Az abszolút hozam ezúttal nem hozott sokat

A tőkevédett alapok vagyonában januárban gyakorlatilag nem volt tőkemozgás. Az abszolút hozamú alapokba viszont csaknem 15 milliárd forint érkezett, de ez csupán technikai értelemben volt tőkebeáramlás, hiszen a hónap során egy nagyobb, egyéb, nem besorolt alap átkerült ebbe a kategóriába. A hozamok ezúttal nem tudták segíteni a növekedést.

A származtatott alapoknál az első hónapban csak csekély tőkebeáramlást mértek, amelynek mértéke nem érte el a százmillió forintot. Mivel a hozamok sem voltak jelentősek, így a kategória vagyona mindössze 0,1 százalékkal változott a hónap során. Az ingatlanalapokból 7,3 milliárd forint távozott januárban, és hasonló nagyságrendben adtak el befektetési jegyeket az árupiaci alapok befektetői is. A 7,5 milliárd forintos tőkekiáramlást viszont valamelyest ellensúlyozták a kedvező hozamok.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban tőkebeáramlás volt tapasztalható közel 12 milliárdos értékben. A hozamok is kedvezően alakultak, így összességében a vagyon 2,7 százalékkal növekedett a hónap során.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!