Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ukrajnai háború teljesen borította a terveket a piacokon és a bankoknál. A nagy hitelezőknek, mint például a Barclays és a BNP Paribas, a nem teljesítő hitelek elleni tartalékok újjáépítésére kell összpontosítaniuk. A világjárvány előttihez képest kevés pufferral rendelkeznek, különösen mivel a kormányoknak kevesebb lehetőségük van a gazdaság támogatására – írja elemzésében a Reuters, amely szerint így több pénzintézetnél komoly gondok lehetnek még az idén.

Igaz, van olyan tényező is, ami optimizmusra adhat okot: a pénzpiaci árfolyamok arra utalnak, hogy az Európai Központi Bank idén nulla fölé emeli a kamatlábakat, míg a Bank of England már háromszor emelt kamatot. Mindez növeli a bankok bevételeit: a Refinitiv elemzői becslései alapján a 10 legnagyobb brit és euróövezeti bank átlagos nettó kamatmarzsa idén 1,56 százalékra, jövőre pedig 1,62 százalékra emelkedik, szemben a 2021-es 1,52 százalékkal.

Eközben a világjárvány idején bevezetett kifizetési korlátozások és a gyors gazdasági fellendülés együttes hatására a bankok rengeteg szabad tőkével rendelkeznek. Ígéretet tettek arra, hogy ennek nagy részét visszaadják a részvényeseknek. A Bank of America elemzői februárban úgy becsülték, hogy az európai hitelezők idén csaknem 90 milliárd eurót fizetnek ki a befektetőknek osztalék és részvény-visszavásárlás formájában, 2023-ban pedig további 70 milliárd eurót, szemben a pandémia előtti, nagyjából 60 milliárd eurós szintekkel.

Csakhogy ez most már valószínűtlennek tűnik a szakértők szerint: az emelkedő energiaárak és az ellátási lánc folyamatos elakadásai visszafogják a növekedést. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden 2,8 százalékra csökkentette az euróövezet 2022-es GDP-növekedési előrejelzését a januári 3,9 százalékról. A magasabb energiaszámlák és az emelkedő kamatlábak megnehezítik a háztartások és a kisvállalkozások számára a hitelfizetést. A recesszió pedig akkor valószínűsíthető, ha az orosz gáz nem áramlik tovább Európába.

A bankok viszonylag csekély rossz hitelekkel szemben képzett biztonsági tartalékkal rendelkeznek, hogy védekezzenek a bedőlésekkel szemben. A 10 legnagyobb eszközállományú európai és brit hitelező 2021 végén együttesen 115 milliárd eurós céltartalékkal rendelkezett hitelezési veszteségekre, ami az összesített hitelállományuk 1,7 százalékának felel meg. Ez 2020-ban 2, 2019-ben pedig 1,8 százalék volt. A bankoknak fel kell majd tölteniük ezeket a védőpuffereket, ha a gazdaság visszaesik, viszont ez a nyereségességüket csökkenti, ami pedig csökkenti az osztalékfizetések esélyét.

Annál is inkább, mivel a kormányoknak és a központi bankoknak kevesebb lehetőségük van arra, hogy költségvetési ösztönzőkkel vagy kamatcsökkentésekkel lépjenek közbe. Az államadósság az elmúlt néhány évben ugrásszerűen megnőtt, az infláció pedig sok nagy fejlett gazdaságban évtizedek óta a legmagasabb szintre ugrott. Ha tehát eldől egy dominó, akkor kevés eszköz van megállítani egy láncreakciót.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!