Amerikai szövetségi és állami szintű szervek is vizsgálatot indítottak annak eldöntésére, hogy szerepet játszottak-e tisztességtelen piaci manipulációk a banki részvények árfolyamának közelmúltbeli masszív ingadozásában – mondta a Reutersnek egy, az ügyre rálátó forrás.

Közben a Fehér Ház is ígéretet tett, hogy megvizsgálja azt a nyomást, amelyet állítólag a spekulánsok short pozíciói jelentenek az egészséges bankokra.

Persze az amerikai regionális bankok részvényeinek a héten minden okuk megvolt arra, hogy újra lejtőre kerüljenek. A hét végén összeomlott a First Republic Bank, ezzel ez lett a harmadik olyan közepes méretű amerikai hitelintézet, amely két hónapon belül csődbe megy.

Az Ortex elemzőcég adatai szerint csak csütörtökön 378,9 millió dollárnyi elméleti nyereséget értek el azok a befektetők, akik a bankrészvények árfolyamesésére fogadtak short pozícióikkal.

Az állami és szövetségi szabályozók és tisztviselők egyre jobban figyelnek a banki részvényekkel kapcsolatos piaci manipuláció lehetőségére

– mondta a forrás a hírügynökségnek.

Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára elmondta, hogy a Biden-kormányzat is kiemelt figyelemmel kíséri a helyzetet, ám minden esetleges intézkedést az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) hoz majd meg.

Az Amerikai Bankárszövetség csütörtökön felszólította a SEC-t, hogy vizsgálja ki a banki részvényekben megnőtt shortolási aktivitást és azokat a közösségi médiában terjedő híreszteléseket a bankok helyzetéről, amely szerintük nem kapcsolódnak a mögöttes pénzügyi realitásokhoz.

Gary Gensler, a SEC elnöke csütörtökön hangsúlyozta, hogy a megnövekedett volatilitás és bizonytalanság idején a felügyelet különösen nagy hangsúlyt fektet a befektetőket, a tőkebevonást vagy a piacokat tágabb értelemben veszélyeztető visszaélések azonosítására és üldözésére.

Lindsey Johnson, a Kereskedelmi Bankszövetség elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a bankszektor továbbra is erős, és sürgette a döntéshozókat, hogy hívják fel a figyelmet az aktivista befektetők etikátlan magatartására, akik kihasználják a piaci volatilitást.

Ezeket az árfolyam-ingadozásokat az érzelmek és a félretájékoztatások táplálják, amelyek nem tükrözik bankjaink erős alapját – írta Johnson közleményében.

Minden hírre csak eshet egy bankrészvény

Az S&P 600 bankindex csütörtökön több, mint 3 százalékot esett. A PacWest Bancorp részvényei több mint 50 százalékot zuhantak, miután megerősítette, hogy stratégiai lehetőségeket vizsgál.

A banknak korábbi piaci értesülések szerint likviditási okok miatt kell ezt tennie, miután korábban nem sikerült értékesítenie egy nagyobb hitelportfólióját. Eközben a Western Alliance Bancorp cáfolta a Financial Times jelentését, amely szerint potenciális eladási lehetőségeket vizsgálnak. Mindenesetre részvényinek árfolyama 38 százalékos mélyrepüléssel reagált a hírekre.

A piac a jelek szerint sorra találja meg a kisebb bankrészvényeket, amelyeket szinte bármilyen hírre masszívan kezdenek eladni az elmúlt időszak bankcsődjei után.

Mindezt úgy, hogy számos amerikai regionális bank első negyedéves eredménye felülmúlta a tavalyit és a várakozásokat is, ahogy stabil betétállományról és megfelelő tőkeellátottságról is jelentettek.

A forrás nem közölt részleteket azokról a konkrét esetekről, amelyek felkeltették a szövetségi vagy állami szabályozó hatóságok figyelmét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!