Márciusban még úgy látszott, hogy a Széchenyi Kártya-program krízishitelei akár 2021 végéig is velünk maradhatnak. A koronavírus-járvány idején ezek a konstrukciók jelentették az egyik legnépszerűbb finanszírozási formát jelentették a vállalkozások számára, a jegybank Növekedési Hitelprogramja (NHP Hajrá!) mellett.

A Kavosz válságkonstrukcióira 2020. áprilisától idén május végéig 44 ezer vállalkozás nyújtott be igénylést, csaknem 1400 milliárd forint értékben, vagyis nagyságrendileg csaknem ugyanakkora kisvállalati kör, mint az egyedileg jóval magasabb (akár 20 milliárdos) hitelösszeget kínáló NHP, amelynek 3 ezer milliárdos keretösszege június közepén merült ki.

Széchenyi Kártya Újraindítási Program – Ismert termékek új néven

A jegybank Növekedési Hitelprogramjához hasonlóan június elején a Széchenyi Kártya kríziskonstrukciói is kifutottak – legalábbis ezt jelezte a kártyát kibocsátó Kavosz Zrt. vezetője még június 9-én. Ezzel párhuzamosan azonban bejelentette, hogy július 1-jétől lényegében a korábbi kondíciókkal lehet igénybe venni az új vállalkozásösztönző Kavosz-program, a Széchenyi Kártya Újraindítási Program hiteleit, melyek kondícióit a június 10-én megjelent kormányrendelet állapította meg, a korábbiakhoz szinte teljes mértékig egyező módon.

Csak a név változik?

Július 1-jétől a korábbi két legnépszerűbb Széchenyi-hitelfajta, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Likviditási Hitel teljes mértékben változatlan kondíciókkal, más néven fut tovább. Előbbi új neve Széchenyi Kártya Újraindítási Folyószámlahitel, míg utóbbié Széchenyi Újraindítási Likviditási Hitel. A felvehető hitelösszeg előbbinél legfeljebb 100 millió, utóbbinál 250 millió marad, miként a fizetendő kamat mértéke sem változik (évi 0,1 százalék, illetve 0,2 százalék). A folyószámlahitelt továbbra is elegendő a kétéves futamidő végén, egy összegben visszafizetni, míg a likviditási hitelt a legfeljebb hároméves futamidő alatt havi részletekben kell törleszteni.

Nem változnak a turisztikai szektor szereplői által igénybe vehető Széchenyi Kártya Turisztikai Újraindítási Program (lánykori nevén: Széchenyi Turisztikai Kártya) kondíciói sem. A maximum hitelösszeg 250 millió forint, a futamidő legfeljebb 3 év, a kamat pedig 0 százalék marad.

Hasonlóan a két beruházási hitel, a korábban Széchenyi Beruházási Hitel Plusz és Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusz néven futó konstrukcióknál is csak névváltoztatás történik. Az új néven Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitel és az Agrár Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitel továbbra is akár 1 milliárd forint keretösszegig vehető igénybe 10 éves futamidővel, az alatt pedig változatlan, 0,5 százalékos kamattal, amit még egy 1,5 százalékos (legfeljebb 1,5 millió forint összegű) folyósítási díj fejel meg.

Izgalmas újdonságok – de mikortól?

Ezen öt terméknél tehát változatlan kondíciókkal szembesülhetnek az ügyfelek. Tényleges változás ugyanakkor, hogy június 21-től utód nélkül megszűnt a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel, amely a jelek szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Szeptembertől ugyanakkor két igazi újdonsággal jelentkezik a Kavosz a kisvállalkozóknál: az egyik ilyen a hamarosan elinduló európai uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Újraindítási Önerő Kiegészítő Hitel, amely nevéhez méltóan a pályázati források igénybevételét segíti a kisvállalkozásoknak.

Szeptembertől jön a Széchenyi Lízing a Széchenyi Kártya Újraindítási Program keretei között

A másik újdonság valószínűleg még nagyobb népszerűségnek örvend majd: a Széchenyi Újraindítási Lízingkonstrukció ugyanis – amely az előzetes információk szerint évi 0,5 százalékos kamattal lesz elérhető – egy olyan szegmensben hozhat fellendülést, amelyben a hitelfelvételre esélytelen vállalkozások is megjelenhetnek a Kavosz ügyfelei között.

Kérdés, mennyi időbe telik, amíg a bankok és a lízingcégek átállítják rendszereiket az új termékekre – a kezdeti időszakban mindenesetre még akkor is pár hét extra várakozási idővel kell számolni, ha az említett kormányrendelet – szintén újdonságként – 30 napra (a beruházási hitel és a lízing esetén 60 napra) limitálta a bankok számára nyitva álló időt a Széchenyi Kártya Újraindítási Program hiteleinél.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy vállalkozásod milyen összegű kedvezményes hitel felvételére esélyes, használd a Bankmonitor kalkulátorát!

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!