Konszolidált szinten ennél jobb az eredmény, itt 2,062 milliárd forintot ki a nyereség, ami 10 százalékkal haladja meg a tavalyi első háromnegyed évit. A mérséklődő kamatszint mellett az IEB kamatbevétele 4 százalékkal 6 milliárd forintra csökkent, de a nettó jutalék- és díjbevételek 18 százalékkal 2,5 milliárd forintra nőttek, ehhez hozzá jött még a pénzügyi műveletek másfél milliárd forintos eredménye, amivel együtt a bruttó jövedelem 8 százalékos növekedés után 10,2 milliárd forintra tornázta fel magát. A banküzemi költségek azonban jelentősen megugrottak, így nettó pénzintézeti jövedelem már csak 3 milliárd forintot tett ki, amiből még 800 millió forintnyi céltartalékképzés és veszteségleírás is lejött. A bank mérlegfőösszege 236,25 milliárd forint volt a harmadik negyedév végén, 11,22 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az ügyfélkihelyezések állománya 163,65 milliárd forintot ért el, ami az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékos növekedés, míg az ügyfelekkel szembeni kötelezettségei 157,45 milliárd forintra nőttek az egy évvel korábbi 135,54 milliárd forintról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!