Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője szerint eljött az elmúlt egy-másfél heti emelkedés után a megállás ideje, immár "korrekcióra érett" a piac. Az OTP például már 9 napja drágul - tette hozzá. Így a BÉT-en csütörtökön - függetlenül attól, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed bejelent-e valamilyen gazdaságösztönző intézkedést - csökkenés várható - mondta. Nyári Zsolt összességében nulla körüli nyitás után a profitrealizálási kedv feléledését, vagyis negatív korrekciót vár. Német Sándor, a Buda-Cash üzletkötője ugyanakkor kis pluszos nyitás után arra számít, hogy még kitart a jó hangulat a budapesti parketten, és ebből szerinte leginkább az OTP profitálhat ebből.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!