A cég 2018 decemberében szerzett az Appeninn Nyrt.-ben 20,59 százalékos tulajdoni hányadot, amelyet 2019 novemberében növelt 29,30 százalékra.

Jelentős portfólióval és komoly növekedési potenciállal rendelkező tőzsdei társaságban szerzett részesedést a BDPST Zrt., amelyet az Appeninn Nyrt. eredményei azóta is igazoltak. Az Appeninn sikeresen fogott nagyszabású fejlesztési projektekbe, hajtott végre akvizíciókat, vont be friss forrást és épített új menedzsmentcsapatot - emelte ki Tiborcz István, a BDPST minősített többségi tulajdonosa.

A BDPST tulajdonszerzése óta eltelt időszakban az Appeninn jelentős fejlődésen ment keresztül. A tájékoztatás szerint a társaság a dinamikus növekedést megcélzó ötéves üzleti stratégiájának megfelelően jelentős ingatlan-akvizíciókat hajtott végre, elsősorban a minőségi budapesti irodaházak piacán. Így került a tulajdonába a többi között az Ü48 Corner Center és egy nagy értékű, Montevideo úti irodaépület. Megjelent az Appeninn a turisztikai piacon is: a Club Aliga területén, illetve Balatonfüreden a teljes balatoni turizmus szempontjából meghatározó, hosszú távú kikötő- és szálláshely-fejlesztési projektekbe fogott bele.

Az Appeninn a további növekedés megalapozásához sikeresen vont be 20,1 milliárd forintnyi, kedvező kamatozású friss forrást az MNB növekedési kötvényprogramjának keretében, piaci intézményi befektetők és a jegybank részvételével zajló aukción. A BDPST egy rendkívül sikeres tőzsdei társaságban meglévő tulajdonrészét értékesíti most - hangsúlyozta a vállalat.

"Annak idején azért is kezdtem el komolyabban ingatlanbefektetésekkel foglalkozni, mert ez egy olyan terület, amelyet kevésbé érintenek állami és önkormányzati tenderek, én pedig még a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy a személyem miatt előnyben részesülnének az érdekeltségeim. Ahogy korábban is jeleztem, nem kívánok olyan cégben tulajdonos lenni, amely állami és önkormányzati támogatások elnyeréséért indul" - fejtette ki Tiborcz István.

"Az Appeninn Nyrt. most két balatoni ingatlanfejlesztési projektjéhez vissza nem térítendő állami támogatást nyert el a független menedzsment döntése alapján beadott pályázatok útján, amely véleményem szerint összhangban van a társaság hosszú távú érdekeivel. A fenti vállalásom alapján azonban fel kívánom oldani az ellentmondást és meg kívánok válni a társaságban meglévő érdekeltségemtől" - jelezte a BDPST minősített többségi tulajdonosa.

Az Appeninn Nyrt. a Club Aliga, illetve a balatonfüredi kikötő fejlesztésére, a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében nyújtott be pályázatot vissza nem térítendő állami támogatásokra; a két fejlesztési tervhez áprilisban összesen 2 milliárd forintot el is nyert.

A Club Aliga üdülőközpont területén az évtizedek óta elhanyagolt épületek elbontását, illetve a zöldterület rekultivációját követően teljes körű korszerűsítésbe kezd az Appeninn, amelynek részét képezi egy 150-200 szobás szálloda felépítése, valamint egy új kikötő és parti étterem létrehozása is. A balatonfüredi fejlesztés pedig a kikötő teljes körű felújítását, illetve a városközpont beépítetlen területén egy prémium kategóriás szállodakomplexum felépítését foglalja magába. A szálláshelyfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok elbírálása jelenleg is folyamatban van.

A projektek megvalósításával a balatoni turizmus újjászületett turisztikai központokkal, a helyi lakosok és nyaralótulajdonosok hozzáférhető, a mai igényeknek megfelelő pihenési lehetőségekkel gazdagodnak - hangsúlyozta Tiborcz István. A csaknem négyezer Appeninn-részvényes érdeke is azt kívánta, hogy a társaság pályázzon a vissza nem térítendő támogatásra.

"Ennek a helyzetnek a feloldására hoztam meg a szükséges döntést" - mutatott rá.

Tiborcz István meggyőződése az is, hogy az Appeninn Nyrt. reputációjára árnyat vetettek az elsősorban a személye ellen irányuló, politikai indíttatású támadások.

"Ezen sajnos sem a társaság önmagukért beszélő üzleti eredményei, sem a tőzsdei jelenlét, illetve az azzal járó transzparencia nem tompított, sőt. Az ilyen jellegű támadások nemcsak a társaságnak és a BDPST tulajdonában lévő részesedésnek, hanem valamennyi kisbefektetőnek is ártottak" - fűzte hozzá a BDPST Zrt. minősített többségi tulajdonosa.

Az Appeninn részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír a szerdai kereskedést 2,69 százalékos erősödéssel, 267 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 547 forint, a legalacsonyabb 196 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!