Beárnyékolja az OTP-t az ukrán válság

Mindenben jobb eredményt értünk el mint a várakozások voltak, de az ukrán és a orosz leánybankok eddigi és várható teljesítménye beárnyékolja a kedvező folyamatokat - jelentette ki Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP negyedéves eredményekről szóló sajtótájékoztatóján.
Almás Andor, 2014. május 16. péntek, 10:11
Fotó: Napi.hu

Tulajdonképp minden soron jobb eredményt értünk el mint a várakozások voltak, de a jó teljesítményt árnyalja az orosz és ukrán leánybank kedvezőtlen folyamatai - kezdte az OTP első negyedéves eredményeiről szóló sajtótájékoztatóját Bencsik László vezérigazgató-helyettes. A magyar eredmény minden tekintetben kedvező, 40,3 milliárd forint javulást jelent, a portfólió nyugalomban volt, évek óta nem látott alacsony kockázati költségek jellemezték a piacot. Egy kivétel volt, a már előrejelzett és kockázati költségekkel korábban fedezett projekthitel volt.

Kiemelném a bolgár DSK teljesítményét, mely talán minden idők legjobbja, de Románia is nagyon jól teljesített, illetve egész KKE régió jól teljesített. Az orosz és ukrán bankok már mások. Ukrajnában még nem is kezdtek el nőni a nem teljesítő hitelek igazán, a kockázati költségek inkább a hrivnya gyengülése miatt nőttek meg, amely egy automatikus folyamat. Valójában a céltartalékfedezettség nőtt még most csupán, a veszteséget még nem szenvedte el a bank.

Eközben Oroszországban...

Oroszországban tovább lassult a gazdaság növekedése, a portfolióminőség egészében romlik, az áruhiteleknél viszont már látszik némi javulás.

Teljes bevételi marzs és a nettó kamatmarzs is stabil volt, ugyanakkor a nem teljesítő hitelek aránya 19,8-ról 21,2-re nőtt elsősorban az orosz nem teljesítő hitelek állományának növekedése miatt.

Tőkehelyzet tovább erősödött, a likviditási tartalék továbbra is stabil. Nettó hitel/betét arány tovább csökkent, 88 százalék, az OTP tulajdonképpen önfinanszírozó - mondta el. A bevételek az orosz leánybank miatt csökkentek, az összes többi leánybank esetében viszont dinamikus növekedés figyelhető meg.

Nettó kamatmarzs esetében van egy kisebb csökkenés, részben az első negyedévben elszámolt árfolyamgáthatás miatt, de a csökkenő alapkamat miatt is. Az első negyedév során lezárult az önkormányzati hitelkonszolidációs folyamat, 64 milliárd forint végtörlesztésre került, 38 milliárd pedig refinanszírozásra, ezért itt csökkenés mutatkozott a hitelek állományában.

Orosz és ukrán banknál is betétek csökkenése figyelhető meg. Jó hír hogy április május folyamán ez a folyamat megállt, sőt visszafordult a folyamat. Romániában volt egy nagyobb csökkenés egy ügyfél nagy betétkivonás miatt.

Kedvező a hazai makrohelyzet

Magyar helyzetről szólva a 3,5 százalékos GDP szám nagyon jó, a magyar gazdaság 2,7-3 százalékkal nőhet Bencsik szerint. Negatív infláció mellett 7,5 százalékkal nő az ipari termelés. Ezen folyamatokban mindenképpen pozitívan kell hatnia a bankokra így az OTP-re is - mondta el Bencsik. 24 százalékkal nőtt a beadott jelzáloghiteligénylések száma, ami évek óta mindig csökkenést mutatott. Az OTP piaci részesedése a magyar vállalatoknak nyújtott hitelekből már 12,5 százalékra nőtt.

Az orosz piacon minden szereplőnek jelentősen nőttek a kockázati költségei és ezzel párhuzamosan mindenkinek csökkent a jövedelmezősége, az OTP-nek az áruhitelek piacán tudatosan csökkent a piaci részesedése. Az orosz bank most ugyan veszteséges és valószínű hogy az idén nem is tud majd pozitívan hozzájárulni az eredményhez, de javuló folyamatokra számít Bencsik.

Ukrajnában megállt a betétek csökkenésének folyamata. A krimi tevékenységet fel kellett függeszteni, a teljes ukrán hitelállomány 2,5 százaléka van ott. A vállalati ügyfelek egy részével feltehetően meg tudják majd tartani a banki kapcsolatot. Donyeck (hat fiók) és Luganszk régióban a nettó hitelállomány tekintetében 3,8 és 1,5 százaléka van a teljes hitelállománynak, ezeken a területeken eddig normális a működés, az ügyfelek törlesztenek. Ukrajna esetében szembe kell nézni a veszteséggel, a mostani 7 milliárdot meghaladó veszteség után a teljes évre mintegy 20 milliárd forint veszteség látszik most. Recesszió várható, most 5 százalékos GDP visszaesés látszik, a harmadik negyedik negyedévben a portfolióminőség is jobban fog romlani. A hitelezési tevékenységet is visszafogták már, konkrétan a személyi hitelezést teljesen leállították.

Nem érinti a bankokat a kilakoltatási moratórium

Összességében 69 milliárd forinttal romlott a portfolió, ebben benne van a már említett nagy ügyfél. Ha ezt nem számítjuk ez nem kiugró és lassú javulást várnak.

A devizahitelesek problémájának megoldásának legjobb megoldása az árfolyamgát lehet, ezt nagyon támogatja Bencsik. Igazából nem érthető, hogy miért még most is csupán az ügyfelek 50 százaléka használja ki. A nem teljesítő ügyfelek tekintetében a Nemzeti Eszközkezelő működését nagyon hatékonynak tartja és ezen az úton még további lehetőségeket is lát.

A goodwill-el kapcsolatban elmondta, hogy a második negyedévre már sokkal többet fognak tudni, nem lehet kizárni a további goodwill leírást sem Ukrajnában, ugyanakkor ez Oroszországban kevéssé valószínű szerinte.

Kilakoltatással a bankok nagyon ritkán élnek, OTP elmúlt hat éves történetében 20 alatti esett volt, a kilakoltatási tilalom még nagyon friss információ, alapvetően nem a jogbiztonság irányába mutató lépés, de volt már korábban is. A kérdést komplexen kell kezelni, a kormánynak és a bankszektornak közösen kell kezelni a problémát.

a szerző rendelkezik OTP alapú kötvényekkel

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK