A New York Stock Exchange elkezdte a három legnagyobb kínai távközlési cég értékpapírjainak tőzsdei kivezetését. A kínai cégek eltávolításával a Trump kormányzat által meghozott intézkedésnek tesznek eleget, amely megpróbálja megakadályozni, hogy a kínai katonasággal kapcsolatot tartó cégek részvényeiből vásároljanak az amerikai befektetők.

A Financial Times tudósítása szerint a New York Stock Exchange lépése csak követi a legnagyobb indexszolgáltatók hasonló intézkedéseit. A három érintett cég, a China Mobile, a China Telecom és a China Unicom részvényeinek elsődleges piaca a hongkongi tőzsde, s emiatt a részvényekre nem lesz várhatóan igazán drasztikus hatással a lépés.  A kínai állami China Mobile, az ország legnagyobb mobilhálózat üzemeltetőjének árbevétele tavaly 107 milliárd dollár volt az amerikai fizetőeszközben számolva, a China Telecom forgalma 54 milliárd, a China Unicomé 42 milliárd dollár volt.

A NYSE szerint a cégeknek január 7-ig van határidejük felebezni a döntés ellen. A Trump adminisztráció január 11-ig hagyott időt a tiltó rendelkezés végrehajtására. A Pentagon szakértői döntötték el, hogy mely cégeket vádolnak a kínai hadsereggel való együttműködéssel. Azoknak az amerikai részvényeseknek, akiknek már van a cégek papírjaiból, novemberig lesz idejük eladni azokat.

Elbridge Colby, a Trump-kormányzat korábbi tisztviselője, aki segített a Kínával kapcsolatos keményebb hozzáállás kidolgozásában úgy vélte, a lépés már régóta időszerű volt. Szerinte vakmerőség lenne hagyni, hogy a kínai hadsereget és belügyi erőket ilyen szorosan kiszolgáló cégek könnyedén hozzáférhessenek az amerikai tőkepiacokhoz.

Ugyanakkor Eva Medeiros, az Obama kormány idején a National Security Council Kínával foglalkozó igazgatója szerint az ilyen lépések hosszú távon kódolják a versengést az Egyesült Államok és Kína között. Szerinte csak erőltetik a két gazdaság elszigetelését egymástól, mindezt akkor, amikor Kína éppen jelentősen liberalizálja tőkepiacait a külföldi befektetők előtt.

A Pentagon tavaly hozta nyilvánosságra azon kínai cégek listáját, amelyeknek szerintük kapcsolatuk van a hadsereggel, s ezek között a távközlési cégek mellett szerepelt a Hikvision és a Huawei is. A két céget már egy évvel korábban kizárták az amerikai állami tendereken való részvételből. Nem csak a biztonsági kockázatok miatt, de az akkori amerikai indoklások szerint azért is, mert például a kínai állami szervek a Hikvision technológiáját használják fel Hszincsiang tartományban az ujgur kisebbség megfigyelésére és elnyomására.

Az amerikai kongresszus elfogadott egyébként egy törvény is, amely a Pentagont egy ilyen lista rendszeresen összeállítására kötelezi. A törvényjavaslat kétpárti támogatással jutott át a kongresszuson, ami jelzi, hogy az amerikai politika elég egységes abban a kérdésben, hogy Kínával szemben erőteljesebb álláspontot kell képviselni.

Ugyanakkor a Trump-kormány kínai cégekre gyakorolt nyomása azt is eredményezte, hogy egyre több kínai cég vezetteti be részvényeit Hongkongban is, így tett az Alibaba ls a JD.com is, de a Baidu is bejelentett ilyen irányú terveket.

Frissítés: kedden változott a helyzet

A New York-i Értéktőzsde hirtelen meggondolta magát és mégsem törölné a Trump-kormány akaratának megfelelően a kínai cégek értékpapírjait. Sokak szerint arra számítanak, hogy Biden engedékenyebb hangnemet üt meg a kérdésben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!