A folyamatos monetáris szigorításoknak köszönhetően hosszú idő után először ismét nyerő befektetési stratégiai lehet egyszerűen készpénzt tartani mindenféle befektetési eszköz helyett. Legalábbis így gondolja az a több mint 400 intézményi és magánbefektető, aki részt vett a Bloomberg erre vonatkozó felmérésében.

A megkérdezettek kétharmada szerint a készpénztartás inkább növeli majd portfóliójuk teljesítményét, semmint csökkenti azt.

Ez a vélemény jól tükrözi hogyan állnak hozzá a kockázatosabb eszközökhöz befektetők, a részvénypiaci kilátásokat például nem csak a kamatemelések, de egy potenciális medvepiac, további tőzsdei áresések is fenyegetik.

Michael Wilson a Morgan Stanley vezető amerikai részvénystratégája a múlt héten például úgy nyilatkozott, hogy a gyengébb vállalati eredmények miatt az S&P 500-as vezető amerikai részvényindexek akár 20 százalékot is eshet.

Versenyképes a betét

Az a helyzet hogy lassan az amerikai kamatszintek olyan magasságba emelkednek, hogy az méltó vetélytársa lehet a klasszikus 60/40 arányú részvény-kötvény portfólió hosszútávú hozamának.

Fontos tudni hogy az ilyen felmérésekben készpénznek nem egyszerűen a látra szóló betéteket, hanem a rövid távú betéteket és rövid lejáratú állampapírokat is nevezik, amelyek elég likvidek ahhoz, hogy bármikor pénzzé lehessen őket tenni.

Leo Kelly, a Verdence Capital Advisors vezérigazgatója azt mondta, ők arra bátorítják az ügyfeleket, hogy nyugodtan tartsanak készpénzt, ezzel is szép hozamot lehet elérni, miközben egy csomó olyan kellemetlenségtől megkímélik magukat, mint az a volatilitás, amelyet a részvény- és kötvénypiac produkálhat. Ráadásul megmarad az az előnyük is, hogyha kedvező lehetőség adódik, akkor be tudnak szállni a piacra.

Persze a magas infláció mellett a készpénz tartása veszélyes is lehet, hiszen az könnyen és gyorsan veszített értékéből. Azonban most már a rövidtávú bankbetéteken elérhető hozamok az Egyesült Államokban is magasak, így ez valamennyire kárpótolhat a veszteségekért.

Tarolnak a passzív alapok, de túlélhetnek az aktívek

Az elemzés szerint egyébként az idén a részvény- és kötvénypiacra érkező friss befektetői pénzek nagy része különböző passzív befektetési formákba került, és nem pedig aktívan kezelt alapokba. Az amerikai intézményi befektetők 47 százaléka azt mondta, idén a külföldi részvények irányába szeretné növelni kitettségét, 37 százalékuk passzív alapokat vásárolna és mindössze 30 százalékuk venne aktívan kezelt alapokat.

Úgy látják egyébként hogy az olyan befektetési alapok részaránya, amelyeket aktívan kezelnek, és amelyek a vállalatok folyamatos monitorozásával próbálják meg kiválogatni a megfelelő befektetési célpontokat, tovább fog csökkenni. Ugyanakkor nem számítanak arra, hogy ezek az alapok és alapkezelők 10 éven belül eltűnnének a piacról. Ennek egyik oka, hogy az aktív alapkezelők mozgékonyabban és kevésbé kötött módon tudnak cselekedni, mint a passzív alapok. Jó időzítéssel tudnak készpénzre váltani, illetve jó időzítéssel tudnak beszállni a piacra. Ez különösen fontos lehet a mostanihoz hasonló bizonytalan időkben – emeli ki az összefoglaló.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!