Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1766,48 pontos, 3,52 százalékos csökkenéssel, 48 470,72 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 20,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest.

Az orosz-ukrán konfliktusnak leginkább kitett két részvény, az OTP és a Richter árfolyama csökkent a legnagyobb mértékben jelentős forgalom mellett - mondta el Török Lajos Equilor-elemző. A Mol is rossz helyzetben van, hiszen ilyen körülmények között az azerbajdzsáni mezőkről sem könnyű elhozni a kitermelt földgázt és olajat, továbbá az emelkedő olajár a társaság számára egyre drágábbá teszi az árstopot.

A Magyar Telekom a héten teszi közzé gyorsjelentését, a konszenzus számok alapján az elemzők emelkedést várnak minden soron, emiatt csökkent kevésbé a Telekom részvénye - vélekedett a szakértő.

A Mol árfolyama 56 forinttal, 2,14 százalékkal 2558 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 740 forinttal, 4,46 százalékkal 15 860 forintra esett, forgalmuk 14,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,46 százalékkal 431 forintra gyengült, forgalma 144,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 340 forinttal, 4,26 százalékkal 7640 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3993,64 ponton zárt hétfőn, ez 134,99 pontos, 3,27 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Nagy veszteséggel zártak az európai tőzsdék

 Pozitív kezdés után nagy veszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést az európai értékpapírpiacok -írja az MTI.

Az FTSE EuroFirst 300 index 1,33 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 1,35 százalékkal végzett alacsonyabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 2,22 százalékkal gyengült.

Londonban az FTSE-100 index 0,42 százalékkal három heti mélypontra csökkent. A frankfurti DAX 2,09 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 2,04 százalékkal esett. Milánóban 1,70 százalékos, Madridban 1,18 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a hétfői kereskedés.

Az olaj ára emelkedett, a WTI ára 1,67 százalékkal emelkedett hordónként 92,59 dollárra, a Brent ára 1,72 százalékkal ment fel 95,15 dollárra.

Az arany spot ára 0,07 százalékkal csökkent unciánként 1896,58 dollárra. Az arany ára nap közben 1900 dollár felett is járt, nyolc havi csúcson.

Az eurót 0,13 százalékkal jegyzik erősebben 1,1339 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!