Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csak egy kis nap eleji felpattanásra volt elegendő a péntek délutáni jó teljesítmény a Budapesti Értéktőzsdén, a kereskedés végére viszont már elhalt a lelkesedés a parketten. A BUX index 1,13 százalékos csökkenést követően 10 263 ponton zárta a napot, a kereskedés hangulatát ezúttal is az OTP hullámzása határozta meg. A bank papírjait a nap elején még 1800 forint felett is adták vették, aztán folyamatosan csordogált lefelé árfolyamuk. Délután újra megtámadták ugyan az 1800 forintos szintet, azonban ez a fellángolás is átmenetinek bizonyult, s mivel az amerikai tőzsdék nyitásuk után délnek vették az irányt, az OTP is velük tartott egészen 1700 forintig. Ez ugyan csak 100 forinttal alacsonyabb a pénteki záróárnál, százalékban azonban -5,5-öt jelent. A részvény forgalma meghaladta a 9,5 milliárd forintot.


A Mol nem követte a búvárkodásban a bankpapírt, kurzusa felfelé mozdult el, s 1,6 milliárd forintos forgalom mellett 2,5 százalékkal drágult. Ezzel záróára 9130 forintig emelkedett.

A Magyar Telekom részvényeit a gyorsjelentés előtt napon büntették a befektetők, a távközlési cég papírjait 524 forintig küldték le az eladók, ez 2,78 százalékos leértékelődést jelent. A gyógyszerpapírok vegyesen muzsikáltak, az Egis 10 750 forintos zárásra gyakorlatilag stagnálást jelent, míg a Richter 24 100 forintos utolsó értéke azt mutatja, hogy a független gyártó piaci értéke ismét másfél százalékkal csökkent.


A kisebb papírok is meglehetősen hektikusan viselkedtek. A Graphosfit Park közel 5 százalékot zuhant, az utolsó kötésben már csak 500 forintot ért, a Fotex megjárta a 262 és a 280 forintot is, a nap végén 272 forinton akadt rá vevő. A Rába árfolyamában megtört a múlt heti lejtmenet, s 4,29 százalék erősödés után 584 forinton zártak, de nap közben 600 forint felett is járt kurzusuk.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!