A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,96 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,04 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,16 százalékos nyereségben indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 2,38 százalékkal emelkedett nyitásban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,12 pontos csökkenéssel, 25 390,11 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest nem változott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szeptemberi szállításra hordónként (159 liter) 48,55 dollárba került kedd délelőtt kilenc órakor, 78 centtel, 1,63 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára augusztusi szállításra hordónként 86 centtel, 1,86 százalékkal, 47,19 dollárra nőtt.

Az eurót 1,1059 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,31 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
A brit font 0,20 százalékkal, 1,2022 euróra, illetve 0,64 százalékkal 1,3310 dollárra erősödött.

Hétfőn erős mínuszban zártak a vezető európai tőzsdék. A DAX-index 3,02 százalékkal, 9268,66 pontra, az FTSE-100 index 2,55 százalékkal, 5982,20 pontra, a CAC-40 index pedig 2,97 százalékkal, 3984,72 pontra csökkent zárásra. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 2,86 százalékkal, 2696,70 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 3,65 százalékkal, 1223,15 pontra süllyedt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!