Lassan, de a napi minimumra érkezett délelőtt 10 óra után a forint - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Karsai Péter, a Commerzbank üzletkötője.

A forint-euró árfolyam 273,40-es szinten is járt, azóta lassan erősödik a forint az elmúlt napok gyengülése után: jelenleg 272,40 forintot egy euróért a bankközi kereskedésen.

Karsai szerint a piac elsősorban a délre tervezett kormánypárti bejelentésekre vár.

Ennek előszele lehet a mostani erősödés, ráadásul a forint a regionális devizákhoz képest is felülteljesít - bizonyos piaci szereplők vélhetően számolnak azzal, hogy pozitív bejelentés érkezik a februárban esedékes kormányzati csomagokkal kapcsolatban.

Karsai úgy véli, amennyiben a déli bejelentés a piacnak valóban tetsző információkat tartalmaz majd, úgy még egy forintos javulás várható az euró jegyzésében, csalódás esetén azonban a 273-274-es szint közé is visszatáncolhat az árfolyam.

Egy svájci frank jelenleg 207,10, egy amerikai dollár pedig 201,05 forintba kerül.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!