A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,41 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,72 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,40 százalékos veszteségben nyitott.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,48 százalékkal esett a nyitásban.

Ugyanakkor a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36 207,72 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott.

A hangulatot jelentősen rontotta, hogy Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője megerősítette, az amerikai kormány a korábban ígért 10 helyett 25 százalékos védővámot vet ki 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre.

Az eurót 1,1633 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel kilenc órakor, napi szinten 0,23 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A forint számára döcögősen indult a nap.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,57 százalékos pluszban, 72,80 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,18 százalékos nyereségben, 67,78 dolláron forgott.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin jelentősen csökkentek az indexek.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,07 százalékos, a dél-koreai Kospi 1,60 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,55 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 2,03 százalékkal, 2767,23 pontra, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 2,42 százalékkal, 8787,21 pontra, a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe pedig 2,22 százalékkal, 3370,96 pontra esett. A hongkongi Hang Seng 2,52 százalékos veszteségben állt egy órával a kereskedés zárása előtt.

Szerdán csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdeindexek, miután a kedvező vállalati gyorsjelentések nem tudták ellensúlyozni a kereskedelmi feszültségek miatti aggodalmakat.

A londoni FTSE-100 index 1,24 százalékkal, 7652,91 pontra, a frankfurti DAX-index 0,53 százalékkal, 12 737,05 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,23 százalékkal, 5498,37 pontra esett. Madridban 0,72 százalékos, Milánóban pedig 1,91 százalékos mínuszban zárt az irányadó index. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,45 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,48 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,47 százalékkal csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!