Az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Ben Bernanke ma reggeli, magyar idő szerint kora délutáni előadásában az tengerentúli ingatlanpiac gyengélkedését ecsetelte, illetve inflációs kockázatokról beszélt. Jelezte, elképzelhető, hogy a Fed által fokozottan figyelt maginflációs ráta csökkenésére irányuló várakozásokat gyengítik a felfelé mutató kockázatok. Tulajdonképpen az elnöki beszéd nem tartalmazott újdonságot az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatosan, ám arra mindenképpen jó volt, hogy a befektetők hangulatát elrontsa. Az invesztorok szerint ugyanis Bernanke szavai nyomán a kamatcsökkentési várakozások gyengültek. Így nem volt csoda, hogy már a határidős indexek is lefelé tartottak, majd a New York-i rajt után élesben is a negatív irányt választották a mutatók. Nem hozott fordulatot a piacon a USA szolgáltató szektorának májusi teljesítményét jelző index váratlan javulása sem, az Institute for Supply Management (ISM) által mért mutató a várt csökkenés helyett 59,7 pontra emelkedett az áprilisi 56 pontról. A borúlátó hangulatban akadtak azonban igen szép teljesítmények, a Dow Chemical például a Lehman Brothers felminősítése nyomán, a NaviSite pedig remek gyorsjelentése miatt került felszálló ágba. A nyitás után még pozitív irányba induló fontosabb nyugat-európai mutatók is mínuszba fordultak a Fed-elnök szavai nyomán. A legtöbb ágazat képviselője értékvesztést volt kénytelen elkönyvelni, de közülük is fapados légicégeknek volt meglehetősen rossz napja, miután a Ryanair profit-warningot tett közzé. Az öreg kontinensen a kevés kivétel közé tartozott a Renault, amely drágult annak köszönhetően, hogy a társaság első embere, Charles Ghosn jelezte, tarthatóak a 2009-re kitűzött célszámok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!