Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fed elnöke ugyan leszögezte, hogy az eurózóna válságának további fokozódása esetén kész megvédeni az amerikai gazdaságot és pénzügyi rendszert, ám nyilatkozatából a befektetők azt szűrték le, a júniusi kamatmeghatározó ülésen még nem dönt újabb lazításról a jegybank. A beszéd közben a nemzetközi tőzsdeindexek folyamatos lecsorgásba váltottak, így végül az FTSE-100 1,2, a DAX 0,8, míg a CAC-40 0,4 százalékos pluszban búcsúzott.

Ezzel párhuzamosan a dollár is visszaerősödött az 1,26 fölötti szintekről 1,2575-ig. Londonban a kínai kamatvágásra elsősorban a nyersanyagkitermelésben érdekelt cégek papírjai drágultak, a Rio Tinto 4, a BHP Billiton 2,5, míg a Vedanta 2,3 százalékkal drágult. Az emelkedést a bankrészvények erősödése is támogatta, a Barclays 2,7, a Lloyds pedig 3,5 százalékkal került feljebb. A német szektortárs Commerzbank 5,7 százalékot erősödött, míg a BMW 1,8 százalékkal emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!