Kétéves trend látszik fordulni a tavalyi negyedik negyedévben az amerikai tőzsdei vállalatok körében. A jelek szerint vége szakadhat az amerikai cégek körében a hatalmas mértékű részvény visszavásárlási rohamnak, s ezzel az S&P-500-as index részvényenkénti eredmény növekedésének egyik fontos hajtórugója veszhet el - írja a JP Morgan elemzésére hivatkozva a Zerohedge.

Az elemzés szerint tavaly az amerikai S&P-500-as index kosarában szereplő cégek különböző formákban mintegy 500 milliárd dollárt költöttek arra, hogy saját részvényeiket megvásárolják a piacon. Az összeg nagyságát jól érzékelteti, hogy ez meghaladja a Fed által a kötvényvásárlási programon keresztül a piacra juttatott plusz likviditás 50 százalékát.

Ennek hatására lecsökkent az S&P-500-as index piaci kapitalizációjának kiszámításához figyelembe vett részvényszám, s csökkenést eredményezett az ugynevezett indexkorrekciós faktorban is (index divisor, ez a szám a részvények darabszámának változását hivatott korrigálni a különböző számítások során). A JP Morgan elemzése szerint ez a tényező - amely szerintük úgy is felfogható, mint a vállalati szektor egészének viselkedésének mérőszáma arra vonatkozólag, hogy az nettó eladó, vagy vevő a piacon - 2011 harmadik negyedéve óta eddig folyamatosan csökkent, egészen a tavalyi második negyedév végéig.

S&P 500 alapú CFD
Kép: Alfatrader

 


Ennek azért volt jelentősége, mert az index árazása során az index cégeinek átlagos részvényenkénti eredményét - és más, részvényenkénti mutató is - javulhatott akkor, ha a profittömeg nem, csak a részvények darabszáma változott. A JP Morgan számításai alapján az elmúlt években az S&P-500-as index részvényenkénti eredménynövekedésének mintegy 75 százaléka volt köszönhető a részvény visszavásárlásoknak, s csak a maradék részt jött a valódi profitnövekedésből. Sőt, szerintük ha nem a nettó eredményeket nézzük, hanem a működési eredményt, akkor az említett időszakban egyáltalán nem nőtt volna a cégek profitja a sajátrészvény vásárlások nélkül.

Az, hogy a vállalatok a negyedik negyedévben nettó részvényeladókká váltak a piacon az elemzés szerint két dolgot jelent. Egyrészt kiesik a részvényenkénti eredménynövekedés, azaz a piaci árazás szempontjából egyik fontos tényező felfelé hajtó ereje. Másrészt immár a vállalatok pénzügyi vezetése is úgy láthatja, hogy a jelenlegi árfolyamokon a részvények túlárazottak lehetnek, s ezeken a szinteken inkább eladnak, mint vesznek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!