Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több, mint 3 százalékkal esett az olaj tőzsdei árfolyama tegnap, miután Donald Trump Twitter-üzenetben jelezte az OPEC-nek, nem nagyon tetszik neki az, ami az olajpiacon történik. Az elnökhöz hűen meglehetősen egyszerűen megfogalmazott üzenet nagyjából  így szólt:
"Az olaj ára nagyon magas kezd lenni. OPEC, kérlek csak nyugodtan és lazán. A világ nem tud elviselni egy újabb áremelkedést - törékeny!" A kora reggeli üzenetre reagálva a pénteken november óta nem látott csúcson járó WTI és Brent olaj árfolyama is lefelé indult, s a hét első napját 3,1 illetve 3,5 százalékos csökkenéssel zárta.

A CNBC összefoglalójában rámutatott, hogy Trump elég régóta, december eleje óta nem tweetelt az OPEC-kel kapcsolatban semmit, pedig már elnökválasztási kampányának elejétől kezdve kedvenc célpontja volt az olajexportáló országok szövetsége. A december eleji üzenetében még azért próbált nyomást gyakorolni a szervezetre, hogy Oroszországgal kiegészülve tagjai ne kössenek újabb megállapodást a kitermelés korlátozásáról. Az OPEC tagállamai, és 10, szövetségen kívüli ország akkor azonban akkor a kitermelési kvóta napi 1,2 millió hordóval történő csökkenéséről döntött, figyelmen kívül hagyva Trump kívánságát.

Az úgynevezett "OPEC+" országoknak akkor azonban nagy szükségük volt arra, hogy valahogy útját állják az energiahordozó áresésének. Az olaj árfolyama a tavalyi negyedik negyedévben 40 százalékkal esett, amiben persze sok olajpiaci tényező szerepet játszott, például az Irán elleni szankciók vártnál enyhébb volta. A szövetség először 2017 végén kezdte el komolyabban csökkenteni a kitermelési kvótákat, megpróbálva ezzel gátat szabni annak a brutális áresésnek, amelyet az amerikai palaolaj-termelők által piacra juttatott plusz olajmennyiség okozott. Tavaly júniusban viszont, amikor az olaj ára három és fél éves csúcsra kapaszkodott, a kvóták csökkentéséről döntöttek.

Novemberig Szaúd-Arábia, engedve az amerikai nyomásnak jelentősen növelte kitermelését, november óta azonban ismét drasztikusan csökkentette azt. Az akkori, napi 11,1 millió hordó/nap mennyiség mostanra 10,2 millió hordó/napra csökkent, s a szaúdi olajipari miniszter nyilatkozati szerint készek egészen 9,8 millió hordó/napra lemenni.

Ha valaki ebből az elnöki üzenetből valamilyen olajpiaci fejleményt szeretne kiolvasni, akkor alapvetően két feltételezéssel kell élnie - vélte John Kilduff, az Again Capital nevű energetikai piacon aktív hedge fund alapítója. Egyrészt el kell hinni, hogy a szaúdiak figyelnek rá, amire az eddigi gyakorlat szerint jó esély van. Másrészt azt is ki lehet olvasni belőle, hogy esetleg újabb Irán elleni szankciók vannak készülőben - tette hozzá.

Az olajpiaci helyzetet bonyolítja eközben a venezuelai válság, az Egyesült Államok például már egy hónapja blokkolja az országból és az országba tartó olajforgalmat. Ez ráadásul olyan típusú nyersolajból eredményez kiesést az elemzés szerint, amelyet az amerikai finomítók előszeretettel használnak. Ugyan az amerikai könnyű olaj ezt a kiesést egyelőre pótolja, a Goldman Sachs elemzői azonban arra számítanak, hogy a kieső kínálat mértéke nőni fog a következő hónapokban, akár napi 200-300 ezer hordóra is.

Akárcsak a tavalyi összes OPEC-et érintő üzenetében, Trump a mostaniban sem írta, mi lenne számára az elfogadható olajár. Korábban voltak azonban olyan nyilatkozatai, amelyben azt mondta, szerinte annak nem szabadna 40 dollár fölé mennie, s ideális helye 25 dollár körül lenne. Ezzel csak az a probléma, hogy ilyen árak mellett nagyon sok amerikai cég sem tudna tartósan nyereségesen termelni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!