Beszólt a guru - megremegett a piac

Elemzők szerint a milliárdos befektető, Carl Icahn figyelmeztetése okozott kisebb eladási hullámot hétfőn az amerikai részvénypiacon.
Napi.hu, 2013. november 19. kedd, 10:01

Közel egy százalékot esett tegnap az S&P 500-as index, a vezető mutató nap közben elért 1802 pontos csúcsáról napon belül 1787 pontig csökkent. Az elemzői kommentárok szerint a csúcsról történt lefordulásban a milliárdos befeketető, Carl Icahn szavainak volt köszönhető. A Reuters Global Investment Outlook Summit nevű konferencián Icahn kijelentette, hogy ő személy szerint rendkívül óvatos a részvénypiaccal kapcsolatban.

Mint kifejtette, a tőzsdei cégek eredménynövekedése immár nem a menedzsment jó teljesítményének, hanem a rekordalacsony szinten lévő finanszírozási költségeknek köszönhető, s épp ezért nem megalapozott a részvényárfolyamok ilyen mértékű emelkedése - írja a CNBC.com.

S&P 500 alapú CFD
Alfatrader

Az Icahn Entreprises-t vezető szakember cége jelenleg 0,4 százalékos tulajdonos az Apple-ben, s már több hónapja próbálja rávenni a cég menedzementjét egy, az eddigieknél nagyobb léptékű, 150 milliárd dolláros sajátrészvény vásárlási program beindítására. Mint elmondta, nincs szándékában harcolni az Apple menedzsmentjével, azonben nem szándékozik egyszerűen kiszállni befektetéséből.

A 77 éves milliárdos befektető véleménye sokakakt érdekel a piacon, mivel számos egyedi cégben rendelkezik tuljadonrésszel, s ezért meglehetősen jó rálátása van a piac egészére. Icahn szerint egyébként aki az elmúlt öt évben akkor vásárolt részvényeket egy-egy cégben, amikor őt tette, s addig kitartott, mint a cége, az éves szinten 28 százalék nyereséget érhetett el befektetésein.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homeros, 2013.11.19 17:52

@Antiifreemaison: kérdezd kuszaszemet, ő hülyített titeket 6-7%-os gdp növekedéssel...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Antiifreemaison, 2013.11.19 17:50

....a fák az égig nőnek..????????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html