Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nap elején még erősödni tudott a forint, miután folytatódott a kedd esti jó hangulat, köszönhetően annak, hogy Simor András MNB elnök azt nyilatkozta, hogy a monetáris tanács nem ért egyet teljes mértékben az újabb kamatcsökkentéssel és ezáltal a forint gyengítésével - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője. A fordulat akkor következett be, amikor Orbán Viktor bejelentette, hogy az IMF elutasította a lehetőséget, hogy rugalmas FCL-típusú hitelkeretet biztosítson Magyarországnak. Ekkor egészen 296,5-ig gyengültünk az euróval szemben és bár innen később visszafordultunk, a hazai fizetőeszköz beragadt a 295,8 és a 296,3-as szintek közé. Kolba várakozásai szerint az új jegybankelnök március eleji megnevezéséig nem is nagyon fogunk kitörni ebből a sávból, amennyiben el is mozdulunk, úgy inkább a gyengülést tartotta valószínűbbnek. Délután fél öt körül tehát egy euró 295,8, egy angol font 344,2, egy dollár 218,1, egy svájci frank 238,9, míg a japán jen 2,3956 forintot ért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!