A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 558,40 pontos, 1,09 százalékos emelkedéssel, 52 004,60 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

A Mol forgalma átlagon felüli volt, meghaladta az OTP forgalmát, amely ezen a területen általában vezető szerepet tölt be - mondta Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek. A BÉT-et az olajipari vállalat papírjai húzták a leginkább, amelyek "behozták az elmúlt időszak olaj- és gázáremelkedését".

Az OTP által aláírt szándéknyilatkozat az egyik üzbég pénzintézet megvásárlására az elemző szerint úgy tűnik, hogy nem csigázta fel a befektetők érdeklődését, a bankpapír értéke ugyanis bár emelkedni tudott, de forgalma az átlagosnál kisebb volt.

A Mol 62 forinttal, 2,50 százalékkal 2538 forintra erősödött, 4,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 215 forinttal, 1,22 százalékkal 17 770 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,82 százalékkal 422 forintra csökkent, forgalma 50,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,06 százalékkal 8430 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4358,99 ponton zárt szerdán, ez 1,93 pontos, 0,04 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Nyereséges zárás az európai tőzsdéken

Erős kezdés után nyereséggel fejezték be a szerdai kereskedést az európai tőzsdeindexek - írja az MTI.

Az európai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,83 és 0,66 százalék nyereséggel fejezték be a kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,57 százalékkal erősödött.

Londonban 1,15 százalékkal zárt magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,73 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,84 százalékkal erősödött szerdán. Milánóban 0,61 százalékos, Madridban 1,24 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a tőzsdei kereskedés.

Az olaj ára a kezdeti gyengülés után az európai piacok zárására már vegyesen alakult szerdán. Az amerikai olajkészletek két hónapja az első alkalommal emelkedtek az elmúlt héten, mégpedig a vártnál nagyobb mértékben. Az OPEC+ piaci értesülések szerint novemberben az eredeti terveinek megfelelően napi 400 ezer hordóval tervezi emelni kitermelését annak ellenére is, hogy a Brent 80 dollár feletti áron három éves csúcsot is érintett és az év végére piaci elemzők 90 dolláros árat jeleztek előre.

Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára hordónként 78,95 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 0,18 százalékos napi csökkenéssel, a WTI ára pedig 0,06 százalékkal ment lejjebb 75,35 dollárra.

Az eurót 0,58 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1618 dolláron, az arany spot ára 1732,04 dollár unciánként, hét heti mélypontra jutott 0,09 százalékos csökkenéssel.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!