Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Appeninn a 2017-es év után sem fizetett osztalékot, az akkori 131 millió forint adózott nyereséget ugyancsak az eredménytartalékba vezették át. A társaság 2009-es alapítása óta egyszer fizetett osztalékot, 2017-ben részvényenként 7 forintot.

A társaság nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti 2018-ra vonatkozó egyedi éves jelentését 19,773 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 14,918 milliárd forint saját tőkével és 1,901 milliárd forint átfogó adózás utáni eredménnyel javasolja elfogadásra az igazgatótanács.

Az IFRS alapján összeállított konszolidált beszámolót 125,335 millió euró mérlegfőösszeggel, 62,286 millió euró saját tőkével és 16,406 millió euró átfogó adózott eredménnyel javasolja elfogadásra a részvényeseknek a testület.

Az Appeninn közleményében ismerteti: a kedden közzétett éves beszámoló szerint tavaly több mint 42 százalékkal nőtt a társaság bérleti díjakból származó bevétele, és elérte a 7 millió eurót, azaz több mint 2,2 milliárd forintot

A kamatok, adózás és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 2018-ban elérte a 19 millió eurót, ami elsősorban a társaság által kezelt ingatlanvagyon értéknövekedésének, ezen belül pedig az új ingatlanvásárlásoknak, a társaság számára kedvezőbb hasznosítási, bérleti konstrukcióknak, illetve a támogató piaci környezetnek köszönhető. Az egy részvényre jutó eszközérték 0,79 euróról 1,31 euróra nőtt.

Az Appeninn tulajdonában lévő ingatlanok száma 18-ról 41-re emelkedett, a bruttó kiadható terület pedig másfélszeresére, 63 ezerről 93 ezer négyzetméterre nőtt.

A társaság ingatlanportfóliója tavaly bővült: az ingatlanok száma 18-ról 41-re nőtt, a bruttó kiadható terület pedig másfélszeresére, 63 ezerről 93 ezer négyzetméterre emelkedett. A növekedés elsősorban budapesti A kategóriás, azaz frekventált helyen található, kiváló felszereltségű és magas szintű szolgáltatáscsomagot nyújtó irodák, valamint országszerte kiskereskedelmi egységek és saját fejlesztésekre teret adó ingatlanok vásárlásának köszönhető - írta közleményében az Appeninn. A tulajdonába került 2018-ban többek között az Ü48 Corner Center, a Takarék Kereskedelmi Bank (korábbi nevén FHB Bank) Üllői úti székháza, valamint az Andrássy 59 Palace is. A tranzakciók összértékei 4,6, illetve 2,2 milliárd forint voltak. Továbbá egy augusztusban zárult, 4,6 milliárdos adásvétel keretében 18, a budapesti agglomerációban, illetve vidéki nagyvárosokban és üdülőtelepüléseken található kiskereskedelmi egység került a társaság tulajdonába, amelyeket a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. bérel hosszú távon. Az évben kezdődött továbbá a balatonvilágosi Club Aliga 4,5 milliárd forintos akvizíciója, amelyet 2019 januárjában valósított meg a vállalat.

Az Appeninn 2018. júniusban mutatta be a következő öt éves időszakra vonatkozó stratégiáját is. A terv szerint a társaság a következő években dinamikus bővüléssel, elsősorban A kategóriás, prémium irodaházak, valamint kiskereskedelmi ingatlanok akvizíciójával és fejlesztésével hozna létre a befektetők számára hosszú távon is jelentős hozamot és stabil cash flow-t biztosító ingatlanportfóliót. "A vállalat 2018-ban teljesíteni tudta, sőt, több esetben felül is múlta az ötéves stratégiában kitűzött időarányos célkitűzéseket. Az ingatlanportfóliónk mennyiségi és minőségi fejlődésével egy stabil, ugyanakkor komoly növekedési potenciállal rendelkező céggé válik az Appeninn. Úgy gondolom, a 2019-es évben a kedvező piaci környezetre és a társaság erősségeire, szakértelmére építve folytatni tudjuk az építkezést" - mondta Tomcsányi Gábor, az Appeninn Nyrt. vezérigazgatója.

Az Appeninn részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, záróáruk kedden 499,5 forint volt, 0,1 százalékkal alacsonyabb az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben az Appeninn-részvények legmagasabb ára 785 forint, a legalacsonyabb pedig 417,50 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!