A BUX 44 045,26 ponton zárt pénteken, 528,14 ponttal, 1,21 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma 39,99 forint volt az előző heti 61,28 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalóját idézve az MTI jelezte, hogy a hazai tőzsdeindex többször is a 44 400 pontos szintnél járt a hét második felében.

A vezető részvények közül a kommentárban kitértve a Richter heti emelkedésére, illetve arra, hogy közzétette jelentését fontos amerikai partnere, az Abbvie. A Richter szempontjából kulcsfontosságú Vraylar 401 millió dolláros bevételt ért el a negyedik negyedévben, ami 38 százalékos éves növekedés. A társaság megerősítette, hogy a termék csúcsértékesítése a jelenleg elfogadott indikációkban a 4 milliárd dollárt is elérheti.

Az Equilor arról is írt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán tette közzé a magyarországi hitelezési és megtakarítási trendeket elemző tanulmányát. Tavaly a háztartások hitelállománya 14,2 százalékkal emelkedett, ennek fő oka, hogy sokan éltek a moratóriummal. Az új lakossági hitelkihelyezés 8,7 százalékkal csökkent éves alapon. A vállalati hitelállomány 12,9 százalékkal emelkedett, nagyrészt az első negyedévben, azóta csak 3,6 százalékos volt a növekmény

A 2020. szeptemberi adatok alapján a lakossági hitelállomány 57, míg a vállalati hitelállomány 41 százaléka vett részt a moratóriumban. Tavaly rekordgyorsasággal emelkedett a betétállomány, a lakossági 18, míg a vállalati állomány 29 százalékkal nőtt éves alapon - emelte ki az Equilor.

A Mol árfolyama 1,80 százalékkal nőtt a héten, pénteken 2260 forinton zárt a részvény, heti forgalma 5,45 milliárd forint volt.

A Richter 1,50 százalékkal erősödött, pénteken 8450 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 14,12 milliárd forintot.

Az OTP-részvények ára 0,89 százalékkal emelkedett a héten, a papír 13 620 forinton zárt pénteken, forgalma 17,12 milliárd forintot tett ki.

A héten a Magyar Telekom árfolyama 0,25 százalékkal nőtt, a papír a hét utolsó kereskedési napján 394,5 forinton zárt, heti forgalma megközelítette 480 millió forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3720,14 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 27,79 ponttal, 0,75 százalékkal magasabban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!