A részvénypiac forgalma az előző heti 51,84 milliárd forint után meghaladta a 116 milliárd forintot. A vezető részvények jelentősen gyengültek.

Az Equilor Befektetetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában a koronavírus keltette aggodalmakkal magyarázta a tőzsdei visszaesést. A külföldi részvénypiacokon a járvány miatt eladási hullám söpört végig a héten, és ezt a BÉT sem tudta elkerülni - írták.

A heti események közül kiemelték a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülését is. Az alapkamat a várakozásoknak megfelelően nem változott, de jelezték, hogy a márciusi Inflációs jelentés keretében értékelik a makrogazdasági folyamatokat, és szükség esetén lépéseket tesznek az inflációs cél érdekében. Változott tehát a jegybanki közlemény hangvétele, és a döntéshozók arra is felhívták a figyelmet, hogy a koronavírus terjedése tovább fokozhatja a reálgazdasági és pénzpiaci bizonytalanságokat, világszinten visszavetheti a növekedési kilátásokat, a feltörekvő piacokkal szemben pedig erősítheti a kockázatkerülést.

A hét elején a nemzetközi tőzsdéket meghatározó koronavírus miatti félelem hamar eltűnt Budapestről. Az európai vezető indexek mind estek a héten.

A Richter árfolyama a héten 11,9 százalékkal csökkent, 6215 forinton zárt, forgalma meghaladta a 24 milliárd forintot.

Az OTP 13,25 százalékot gyengült, 13 290 forinton zárt, 61,2 milliárd forintos forgalmat ért el.

A Mol papírjainak értéke 12,3 százalékkal mérséklődött, a kereskedést pénteken 2364 forinton fejezte be, 22,4 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Magyar Telekom 9 százalékos heti csökkenést követően 398 forinton zárt, fogalma meghaladta a 3,1 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3399,23 ponton zárt pénteken, 7,7 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!