Zöldben kezdheti a napot Budapest

Emelkedéssel indulat a hét a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a piac a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt összeállított gazdasági mentőcsomag bejelentésére vár, amely összesen 2 ezer milliárd forintos lehet - foglalja össze az MTI a szakértői véleményeket.
Szabó Dániel, 2020. április 6. hétfő, 08:51
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A javuló nemzetközi befektetői hangulatban a nyitást követően felfelé indulhatnak az árfolyamok a magyar részvénypiacon is. A vezető részvények közül kiemelte: az OTP a 9 ezer forintos szint felett tudott zárni pénteken, ez meghatározó szint, most a 9500 forintnál húzódó ellenállás felé indulhat. A Mol a 2 ezer forintos ellenállás közeléből fordult le, és mutatott jelentős csökkenést, hétfőn áttörheti az 1900 forintos szintet, de a 2 ezer forintos akadály átlépésére kevés az esély. A Richter jegyzése pontosan a 6 ezer forintos támasznál fordult, hétfőn pozitív korrekció jöhet. Hétfői közleményében a Richter a 2019-es év eredménye után 63 forintos részvényenkénti osztalék kifizetését javasolja, tavaly 100 forintos volt az osztalék - vélelmezi Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

A Magyar Telekom továbbra is a 360 forintos szint alatt, amely fontos ellenállást képezhet a következő napokban is.

A CIB Bank elemzői szerint a hétvégén az európai járvány-gócpontokból érkező jobb hírek piaci hatása kedvező. A húsvét miatti rövid héten - amennyiben járványügyben nem érkeznek nagyon rossz hírek - akár ki is tarthat az emelkedés. Bár a hosszú hétvége előtt menetrendszerű profitrealizálás jöhet - írták.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,03 pontos, 1 százalékos csökkenéssel, 32 265,92 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 115 forinttal, 5,75 százalékkal 1885 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 285 forinttal, 3,23 százalékkal 9100 forintra erősödtek, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 355 forintot ért, forgalma 270,5 millió forint volt. A Richter-papírok ára 125 forinttal, 2,01 százalékkal 6085 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot ért el.

A nagyobb európai tőzsdéken is pozitív nyitást várnak a szakértők.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK