Beszakadhat Budapest pénteken

Jelentős zuhanással indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a negatív nemzetközi hangulat hatására - közölte Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-vel.
Szabó Dániel, 2020. március 6. péntek, 08:57
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A nemzetközi hangulat ismét negatívba fordult, miután az Egyesült Államokban és Németországban is jelentően gyorsul a koronavírus terjedése. A volatilitás továbbra is rendkívül magas maradhat, napon belül akár többször is irányt válthatnak az árfolyamok - írta az elemző.

A szakértő szerint az OTP grafikonján erős ellenállási szint húzódik 14 500 forintnál, míg támasz 14 100 forintnál látható. A Mol árfolyamában 2250 forintnál húzódik rövid távú támasz, és 2550 forintnál ellenállási szint. A Richternél  7290 forintnál található a következő meghatározó ellenállás, és 6455 forintnál támasz. A Magyar Telekom csütörtökön ismét esett, 400 forintnál látható a következő támasz.

JAz OTP az elemzői várakozásoknál nagyobb bevételről és nyereségről számolt be 2019 negyedik negyedévében, a péntek hajnalban publikált gyorsjelentésében. A cég igazított éves adózás utáni eredménye 29 százalékos emelkedéssel meghaladta a 419 milliárd forintot. A vezetőség bejelentette, hogy 13 százalékkal, 248 forintra tervezi emelni az egy részvényre eső osztalékot.

A Nyomda és a CIG részvényei is kiestek a régiós indexből. A CECE index március 20-ai újrasúlyozásakor kikerülnek az ANY Biztonsági Nyomda és a CIG Pannónia részvényei is a kosárból, ami miatt piaci elemzés alapján több napi forgalomnak megfelelő eladói nyomás nehezedhet a két részvényre.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 719,94 pontos, 1,66 százalékos csökkenéssel, 42 607,98 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 112 forinttal, 4,53 százalékkal 2360 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 50 forinttal, 0,35 százalékkal 14 340 forintra erősödtek, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,57 százalékkal 406,50 forintra esett, forgalma 400,8 millió forint volt. A Richter-papírok 165 forinttal, 2,34 százalékkal 6875 forintra gyengültek, forgalmuk 8,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3423,59 ponton zárt csütörtökön, ez 59,99 pontos, 1,72 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A forint is gyengüléssel kezdi a napot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK