A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A hétfőinél jóval kisebb forgalomban, minimális mértékben esett a BUX. A gyorsjelentését pénteken publikáló OTP szerepelt a legjobban. Jó teljesítményt nyújtott a Magyar Telekom is, amelynek az árfolyama átlépte a 400 forintot, és hosszú idő után először volt viszonylag nagyobb forgalma. A távközlési cég szerdán este jelent.

Nem volt jó napja a Richternek, amely közel 1,2 százalékkal esett, forgalma pedig nagyjából harmada volt a hétfőinek. A legrosszabb teljesítményt a Mol nyújtotta, amely újra 3000 forint alatt zárt. Az üzletkötő szerint az esés oka az lehetett, hogy a Mol az elmúlt öt-tíz napban viszonylag sokat emelkedett és a gyorsjelentése is jó lett, ilyenkor előfordul, hogy profitot realizálnak a befektetők. Másrészt kijöttek a vállalat októberi finomítói marzsai, amelyek a szeptemberihez hasonlóan nagyon gyengék lettek, és vegyipari marzsai is viszonylag alacsony szinten stagnáltak - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en.

Kedden a Mol 54 forinttal, 1,78 százalékkal, 2986 forintra gyengült, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 90 forinttal, 0,86 százalékkal, 10 590 forintra erősödtek, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1 százalékkal, 403,50 forintra nőtt, forgalma 625,6 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 65 forinttal, 1,18 százalékkal, 5450 forintra esett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3673,18 ponton zárt kedden, ez 22,39 pontos, 0,61 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!