A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A nap nagy részében "tétova" kereskedés folyt, de végül pozitívabb hangulatban tudott zárni a BÉT. A blue chipek közül egyedül a Mol esett, az OTP árfolyama nem változott, a Magyar Telekom és a Richter ugyanakkor nagyot emelkedett - állapította meg Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.

A tengerentúlon halvány pluszban tartózkodtak a tőzsdék a magyar piac zárásakor. A piacok a hét végi G20 csúcstalálkozót várják, illetve az amerikai tőzsdék elég nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy az Egyesült Államok és Kína között valamiféle megállapodás születhet, ami enyhítheti a kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmakat.

A Mol 16 forinttal, 0,50 százalékkal 3166 forintra gyengült, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára nem változott, 11 420 forintot értek záráskor, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 8 forinttal, 1,80 százalékkal 452,50 forintra erősödött, forgalma 540,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,13 százalékkal 5360 forintra nőtt, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3909,19 ponton zárt szerdán, ez 20,31 pontos, 0,52 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!