Mínuszban zárt a Budapest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a napközbeni erősödés után végül 12,77 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 40 005,90 ponton zárt pénteken.
Domokos László, 2019. augusztus 16. péntek, 18:20
Fotó: Getty Images

A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, nem voltak érdemi elmozdulások.

A nemzetközi piacon emelkedéssel próbálnak zárni a piacok a hektikus hét utolsó napján, az európai és az amerikai részvénypiacok is pozitív tartományban mozognak. A hazai tőzsde nap közben a nemzetközi folyamatokat követte. Az előző naphoz hasonlóan elég alacsony forgalom mellett kereskednek a magyar papírokkal, emiatt a blue chipeknél nem rajzolódik ki érdemi elmozdulás - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek a BÉT zárása előtt.

A Mol végül 6 forinttal, 0,20 százalékkal 2966 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 250 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 420 forintot ért, forgalma 202,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,41 százalékkal 4880 forintra esett, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4320,18 ponton zárt pénteken, ez 19,05 pontos, 0,44 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK