A részvénypiac heti forgalma 32,40 milliárd forint volt az előző heti 55,70 milliárd forint után, a vezető részvények közül az OTP erősödött, a Richter és a Mol gyengült, a Magyar Telekom pedig stagnált a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött heti elemzésében kiemelte, hogy a héten nem járt sikerrel a Mol Slovnaft részvényekre tett ajánlata. Május 10-től volt érvényben a magyar olajvállalat 84 eurós vételi ajánlata, amit csak kevés Slovnaft részvényes fogadott el, így a Mol csupán 98,72 százalékra tudta növelni részesedését a korábbi 98,56 százalékról. A vállalat következő lépése a kiszorítási eljárás lesz, annak érdekében, hogy 100 százalékos tulajdonrészt szerezzen, és kivezethesse a Slovnaft részvényeit a szlovák tőzsdéről.

Az elemzés kiemeli, hogy a héten a Rating and Investment (R&I) hitelminősítő BBB- besorolásról BBB+- ra minősítette fel Magyarországot a makrogazdasági eredményeknek köszönhetően. A fokozat a Fitch és a Standard&Poor's minősítésénél eggyel, míg a Moody's-énál kettővel magasabb. Fontos ugyanakkor helyén kezelni a besorolást, hiszen regionálisan továbbra is le van maradva az ország az R&I-nál is - tették hozzá.

A hét eseményei között említik, hogy a héten 4iG-ben lezárult a kötelező vételi ajánlat, ennek eredményeképpen Jászai Gellért 40,21 százalékra növelte tulajdonrészét a korábbi 32,8 százalékról. Emellett a 4iG részvények szeptember 23-tól, 0,14 százalékos súllyal bekerülnek a CECE indexbe.

Kedden tette közzé jelentését a Pannergy, az első fél évben a hőértékesítése 24 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, 8 százalékkal felülmúlva a vezetőség prognózisát. A pénzügyi műveletek és a devizahatás kedvező irányú változásának köszönhetően az első féléves nettó profit 603 millió forintot ért el szemben a tavalyi 24 millióval.

Az Opus a héten bejelentette, hogy október 4-én rendkívüli közgyűlést tart, ahol a részvényesek dönthetnek a 28,6 milliárd forintos kötvénykibocsátásról, valamint az új igazgatósági tagokról és részvényvisszasárlásról.

A Waberer's felülvizsgálja biztosítási üzletének további stratégiai lehetőségeit. A vállalat főtevékenységén kívül eső leányvállalat nem-élet biztosítási szolgáltatásokat kínál a Waberer's és külső ügyfelek számára, és bruttó díjbevétel alapján a 10. legnagyobb szereplő a hazai piacon - írta az Equilor Befektetési Zrt.

A héten a vezető papírok közül a legnagyobb erősödést az OTP érte el, részvényeinek értéke 4,50 százalékkal, 540 forinttal nőtt 12 550 forintra.

A Mol gyengült, papírjai 0,81 százalékos, 24 forintos csökkenést követően 2924 forintot értek a pénteki záráskor.

A Richter 1,13 százalékkal, 57 forintos visszaeséssel 4968 forintra gyengült az előző heti záróárhoz képest.

A Magyar Telekom pénteki záró értéke az előző héthez képest nem változott, 423 forintot tett ki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!