A német adatok elrontották a befektetők kedvét

A BUX index 1 százalék körüli mínuszban zárt, nagyjából követte a nyugat-európai, illetve az amerikai mozgásokat. Az elmúlt hetekben nagyobb emelkedés volt a piacokon, egyelőre tehát profitrealizálási hullámról van szó - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek.
Domokos Erika, 2020. június 9. kedd, 18:46
Fotó: Reuters

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 318,69 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 37 879,48 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.

Negatív korrekciós hullám alakult ki a tőzsdéken - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek. A német statisztikai hivatal által reggel közölt külkereskedelmi adatok nagyon rosszak lettek, még a vártnál is jóval nagyobb mértékben esett vissza az export, illetve az import áprilisban, a szenior elemző szerint ez adta meg a negatív alaphangulatot, ami egész nap kitartott.

A BUX index 1 százalék körüli mínuszban zárt, nagyjából követte a nyugat-európai, illetve az amerikai mozgásokat. Az elmúlt hetekben azonban nagyobb emelkedés volt a piacokon, egyelőre tehát csak egy profitrealizálási hullámról van szó. A következő napokban érkező adatoktól függően lehetnek további korrekciók, vagy adott esetben emelkedés - tette hozzá az elemző.

Szerda este lesz az amerikai jegybank kamatdöntő ülése, ami nagyobb mozgásokat hozhat. A jegybank új üzeneteket közvetíthet, illetve közzéteszik az új makrogazdasági előrejelzéseiket - mondta Varga Zoltán.

Németország exportja és importja áprilisban jelentősen - 1990 óta a legnagyobb mértékben - csökkent havi összevetésben, elsősorban a koronavírus-járvány hatására. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden azt közölte, hogy áprilisban - naptári és szezonális kiigazítással - 24 százalékkal esett a német kivitel és 16,5 százalékkal csökkent a behozatal márciushoz képest. Éves összevetésben a német export 31,1 százalékkal zuhant, az adat jegyzésének kezdete, 1950 óta ez volt a legnagyobb csökkenés. Áprilisban 3,2 milliárd euró német külkereskedelmi többlet alakult ki a márciusi 12,8 milliárd euró után. Elemzők nagyobb, 10 milliárd eurós áprilisi többlettel számoltak, miközben az export szerényebb, 15,6 százalékos és az import kisebb, 16 százalékos csökkenését várták márciussal összevetve.

A Mol árfolyama 28 forinttal, 1,37 százalékkal 2012 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,77 százalékkal 11 530 forintra esett, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,39 százalékkal 383 forintra erősödött, forgalma 455,8 millió forint volt.

A Richter-papírok 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7015 forintra gyengültek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3602,09 ponton zárt kedden, ez 16,63 pontos, 0,46 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Csökkenés Nyugat-Európában is

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, a befektetők profitot realizáltak az előző napok meredek ütemű emelkedése után, miközben a gazdaság koronavírus-járvány utáni fellendülésének kilátásait mérlegelték - írja az MTI.

A londoni FTSE-100 mutató 2,11 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,57 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,55 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 1,49 százalékkal, Madridban pedig 1,82 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,22 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,11 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,35 százalékkal csúszott le.

A nap vesztesei a bankok és a szabadidő eltöltéssel kapcsolatos vállalatok voltak, mindkét szektor alindexe több mint 3 százalékkal csökkent. A bankok árfolyamát lefelé húzta, hogy az Európai Unió pénzügyi stabilitási felügyelete úgy foglalt állást, hogy a bankoknak legalább az év végéig nem szabad hagyni, hogy osztalékot fizessenek.

Az olajipari nagyvállalatok közül a Royal Dutch Shell, a BP és a Total 3 százalék és 4,5 százalék közötti mértékben esett, miután az olajárak csökkentek a dollár erősödése, illetve a túlkínálat miatti aggodalmak hatására.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,99 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,78 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,17 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,25 százalékos mínuszban, 40,70 dolláron, míg a júliusi szállítású WTI 0,47 százalékos veszteségben, 38,01 dolláron forgott kora este, háromnegyed hat körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,27 százalékkal, 1716,65 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 1,09 százalékkal 1723,65 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1352 dollárt adtak, 0,53 százalékkal erősödött az euró.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK