A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 427,12 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 41 103,01 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A vezető részvények közül a Mol teljesített a legjobban, ezt az olaj drágulása segítette. Az OTP árfolyama is emelkedett, a Richter is pluszban zárt, míg a Magyar Telekom árfolyama stagnált - mondta Varga Zoltán, az Equilor elemzője.

Délután volt az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése, a döntés az elemző szerint nem okozott meglepetést: az eurókamat szinten tartása mellett bővítették az eszközvásárlási programot, illetve megkönnyítették a kereskedelmi bankok hosszú távú finanszírozási feltételeit. Ezeket az intézkedéseket jelezték előre korábban.

A Mol 40 forinttal, 1,94 százalékkal 2 106 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,93 százalékkal 12 960 forintra nőtt, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 380 forinton zárt, forgalma 163,2 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 60 forinttal, 0,80 százalékkal 7 580 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3 431,99 ponton zárt csütörtökön, ez 12,13 pontos, 0,35 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

A várakozásokra rácáfoló pozitív kezdés után veszteséggel zárt csütörtökön a vezető európai értékpapírpiacok többsége - írja az MTI.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,08 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,30 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,20 százalékkal zárt alacsonyabban csütörtökön.

Londonban 0,53 százalékkal emelkedett zárásra az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,30 százalékkal csökkent, a CAC-40 Párizsban 0,05 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,21 százalékos, Madridban 0,66 százalékos indexcsökkenéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést a tőzsde.

Az európai piacok zárásakor az egyébként veszteséggel kezdő amerikai tőzsdék is vegyesen álltak. A DJIA 0,1 százalék veszteségben, az S&P szinte változatlan értéken, a Nasdaq Composite 0,6 százalékkal pluszban.

Az európai tőzsdei árfolyamokat megterhelte, hogy továbbra sem történt előrelépés a brexit utáni kereskedelmi egyezményről az EU és Nagy-Britannia között.

Az EKB kormányzótanácsa csütörtöki monetáris politikai döntéshozó ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatokat és szintén a várakozásokkal összhangban megemelte eszközvásárlási programjának a keretösszegét és futamidejét is.

A legnagyobb mértékben a banki papírok gyengültek csütörtökön, az ágazati mutató 3 százalékkal csökkent. Az élelmiszeripari ágazat indexe viszont közel egy százalékkal erősödött.

Az olajár emelkedett csütörtökön annak ellenére is, hogy az elmúlt héten a várt 1,4 millió hordós csökkenés helyett tekintélyes mértékben, 15,2 millió hordóval nőttek az amerikai nyersolajkészletek.

Az európai piacok zárásakor a Brent nyersolaj ára 4,22 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 50,92 dolláron, a WTI ára pedig 4,44 százalékkal 47,54 dollárra emelkedett.

A Brent nyersolaj ára március óta az első alkalommal lépte át az 50 dolláros határt. Az ár áprilisban a koronavírus-válság miatt 20 dollárig zuhant. Az olajár a járvány terjedését visszaszorító védőoltáshoz és az ezzel együtt járó gazdasági fellendüléshez fűzött reményeknek köszönhetően emelkedik.

Az eurót 0,30 százalékkal jegyzik erősebben 1,2117 dolláron

Az arany ára a szerdai két és fél százalék esés után csütörtökön tovább csökkent. Az európai piacok zárásakor a spot ára 0,16 százalékkal állt alacsonyabban, unciánként 1836,74 dolláron. Az arany ára a hónap eleje óta két és fél százalékkal emelkedett és 22 százalékkal áll az év eleji szint felett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!