A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,80 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 35 229,08 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Alacsony forgalmú, tipikus nyári nap volt - véli Kéri Lajos, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője. A BUX "becsületét" a CIG Pannónia teljesítménye mentette meg, amely a forgalom több mint 30 százalékát adta, enélkül mélyponthoz közeli lett volna a forgalom. A biztosító - melynek árfolyama csütörtökön 10,54 százalékkal nőtt - augusztus 14-én rendkívüli közgyűlést tart, ezért felfokozott a várakozás vele kapcsolatosan - tette hozzá a szakértő.

A nemzetközi piacokon alapvetően profitrealizálás látható, mind a DAX indexben, mind az S&P-ben. A vezető üzletkötő szerint igazán negatív hír nem volt, a befektetők továbbra is a fertőzés második hullámától félnek, és aggódnak az amerikai-kínai feszültség miatt. Befolyásolhatja a piacot az is, hogy egyre nagyobb Joe Biden, a demokrata párt elnökjelölt-várományosának támogatottsága Donald Trump jelenlegi elnökkel szemben.

Csütörtökön ülésezett az Európai Központi Bank, amelynek elnöke, Christine Lagarde enyhén optimista hangot ütött meg, ami inkább bizakodásra ad okot. Ettől függetlenül alacsony forgalmú, korrekciós napot lehetett látni Európában és a tengerentúlon is. A profitrealizálást az sem tudta semlegesíteni, hogy csütörtökön alapvetően jó makroadatok érkeztek, és emellett jó vállalati gyorsjelentéseket is látni lehetett.

A devizapiacon is viszonylag óvatos kereskedés volt, délelőtt picit gyengült, délután picit erősödött a forint, nagyjából az euró/dollár árfolyammal karöltve, de ott sem volt jelentős elmozdulás - tette hozzá Kéri.

A Mol árfolyama 19 forinttal, 1,05 százalékkal 1791 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 1,01 százalékkal 10 740 forintra esett, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 384,50 forintra gyengült, forgalma 104 millió forint volt.

A Richter-papírok 55 forinttal, 0,84 százalékkal 6565 forintra erősödtek, forgalmuk 834,6 millió forintot ért el.

A BUMIX 3424,08 ponton zárt csütörtökön, ez 1 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Gyengülés a főbb nyugat-európai tőzsdéken

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön - írta az MTI.

A londoni FTSE-100 mutató 0,67 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,43 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,46 százalékkal gyengült szerdai záróértékéhez képest.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,38 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején, 17 óra 30 perckor a Dow Jones ipari átlag 0,19 százalék, az S&P 500-as index 0,59 százalék, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,48 százalék gyengülést jelzett.

Az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 15 centtel (0,34 százalékkal) 43,64 dollárra csökkent.

A New York-i árupiacon az arany ára unciánként 0,42 százalékkal (7,70 dollárral) 1806,10 dollárra esett.

Egy euróért 1,1430 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon a reggel nyolckor jegyzett 1,1400 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!