A kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 7 százalékkal, 35,7 millió forinttal 509 millió forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Az AutoWallis eredményét az első negyedévében egyszeri tételek rontották, köztük a csoport két leányvállalatának telephelyéről mintegy 250 millió forint nyilvántartási értékű, jogellenesen eltulajdonított eszköz, melyből 158 millió forint veszteség az első negyedévet érintette.

Egyszeri tételek nélkül az EBITDA 23 százalékkal 667 millió forintra, a teljes átfogó eredmény 35 százalékkal 156 millió forintra növekedett volna - írták a jelentésben.

Az első negyedévben a társaság belföldi értékesítése 21 százalékkal, a nemzetközi értékesítés 1 százalékkal, míg az autóipari szolgáltatói üzletág árbevétele 13 százalékkal bővült.

Ormosy Gábor, a társaság vezérigazgatója az MTI-nek küldött közleményben kiemelte, hogy a koronavírus-járvány rövidtávon ugyan kedvezőtlenül hat a piaci szereplőkre, de továbbra is tartható az AutoWallis stratégiájában meghirdetett cél, mely szerint 2024-re organikus és akvizíciós úton 130 milliárd forint fölé emelkedhet az árbevétel.

Az AutoWallis Nyrt részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A részvény keddi záróára 77,90 forint volt, a papír éves legmagasabb árfolyama 136,50 forint, a legalacsonyabb 51,20 forint.

A csoport tagjai közé tartozik a Wallis Automotive Europe, a Wallis British Motors, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna, valamint a Wallis Autókölcsönző. A csoport által képviselt márkák között vannak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong, a Saab alkatrészek utánpótlása és a Sixt rent-a-car, melyek közül a BMW a prémium autópiacon, míg a Sixt az autókölcsönző piacon foglal el domináns pozíciót.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!