Mérséklődéssel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde. A nyugat-európai és tengerentúli trendnek megfelelően lefelé tartott hétfőn a BUX is, a napi mélypontját dél körül a 10 970 pontos szint jelentette. Innen azonban felfelé tudott korrigálni a mutató, s végül 11 013 pontos szinten fejezte be a napot, ami 0,3 százalékos gyengülésnek felel meg. A forgalom 4,2 milliárd forintra rúgott. A vezető részvények közül a legsanyarúbb sorsa az OTP-nek volt, mely 1,6 százalékos mérséklődés után csak 3 970 forintos szinten tudott megkapaszkodni. A Mol szintén a negatív oldalra került, a nap végi 7 725 forintos eredmény 0,5 százalékos mérséklődést takar. A Richter és a Matáv a nyertesek listáját gazdagította: előbbi 0,3, utóbbi 1,0 százalékkal hízott, így 19 600, illetve 818 forintos zárószintet könyvelhettek el. A Forrás részvényei az Arago gáláns felvásárlási ajánlata nyomán több mint harminc százalékkal növelték értéküket. Az ötödölt BorsodChem jól szerepelt. A pénteki 12 155 forintos árfolyamából következő 2 431 forintos szintet messze túlszárnyalva 2 490 forinton fejezte be a napot (ez nagyjából 2,4 százalékos erősödésnek felel meg).

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!