Pozitív lehet a nap a tőzsdén

Enyhén pozitív hangulatban, iránykereséssel kezdődhet a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén - írja az MTI.
Rácz Gergő, 2019. november 26. kedd, 08:58
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az amerikai piacok lendülete már mérsékelten tükröződik az ázsiai kereskedésben, ahol visszafogottabb pluszok rajzolódnak ki, míg a határidős indexek érdemi előremutatást nem nyújtanak, ezért iránykereséssel indulhat a kereskedés a hétfői emelkedést követően. Ezzel azonos várakozásai vannak a magyar piacon is - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében a kereskedés várható irányának alakulását azzal indokolta, hogy a nagyobb európai részvényindexek is a hétfői záróértékük körül indulhatnak.

Hétfőn új történelmi csúcson zárt a BUX, amelyet a Mol és a Richter húzott felfelé. A vezető részvények közül az OTP is új csúcson zárt hétfőn, bár a lendület mérsékelt volt. A bankpapír árfolyamában a potenciális ellenállási szint 14 500 forintnál, míg támasz 14 000 forintnál található.

A Mol jegyzése 3000 forint felett zárt, amennyiben ezt az elemző szerint sikerül megtartani, a következő ellenállás 3050 forintnál lehet, míg támasz 2950 forintnál húzódik. A Richter árfolyama átlépte a 6000 forintos szintet, az emelkedést továbbra is támogatják a társaság saját részvény vásárlásai, a következő fontosabb ellenállás 6200 forintnál található. A Magyar Telekom mozgásában nincs érdemi változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozhatják meg a távközlési vállalat árfolyamát - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,50 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 44 314,45 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest. Az OTP napközben 14 380 forintig emelkedett, ami a papír eddigi legmagasabb árfolyama, de ennél alacsonyabb szinten zárt.

A Mol 32 forinttal, 1,08 százalékkal 3006 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,21 százalékkal 14 310 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 442 forintra emelkedett, forgalma 122,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,18 százalékkal 6020 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,9 milliárd forintot ért el.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK