Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt hétfőn inkább a pénteki záróárfolyam közelében, vagy enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 15 500 forintnál húzódik rövid távú támasz, míg 15 850 forintnál fontos ellenállást képez a történelmi maximum szintje. A Mol árfolyama továbbra is a 2250-2300 forintos szintek között mozog, amelyik szélső értéket szignifikánsan töri, abba az irányba várható majd egy kisebb trendszerű elmozdulás. A Richter technikai képe továbbra is lefelé mutat, 7800 forintnál, majd 7712 forintnál található támasz, míg ellenállás 8160 forint közelében. A Magyar Telekom grafikonján 402 forintnál húzódik támasz, míg 410 forintnál rövid távú ellenállási szint - írta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 430,68 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 46 233,29 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 1,33 százalékkal 2294 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,10 százalékkal 15 690 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,74 százalékkal 407 forintra emelkedett, forgalma 74,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,57 százalékkal 7975 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!