Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: szétváltak az európai piacok, a magyar tőzsde felülteljesítette a nyugat-európai piacokat, ahogy a román és a lengyel börze is.

A szakértő szerint a hétfői jelentős erősödés a pénteki túlzott esés korrekciója, valamint a BUX emelkedését segíthette az is, hogy a befektetők a jelek szerint a régiós papírok felé fordultak. Hozzátette ugyanakkor, hogy a tőzsdéket alapvetően továbbra is a koronavírusról érkező hírek mozgatják, tartósan nem várható eltérés a trendektől.

A magyar tőzsdén a vezető részvények közül a legnagyobb nyertes a Richter volt. A befektetők érdeklődése erőteljesen megnőtt a gyógyszerpapír iránt, miután a társaság hétfőn bejelentette, hogy Dél-Koreában is kapható lesz saját fejlesztésű gyógyszerkészítménye, a cariprazine. Emellett a Mol, az OTP és a Magyar Telekom részvényei is jól teljesítettek - jelezte a szakértő.

A  Mol 74 forinttal, 3,13 százalékkal 2438 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,35 százalékkal 13 470 forintra nőtt, forgalmuk 12,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,26 százalékkal 403 forintra emelkedett, forgalma 473,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 470 forinttal, 7,56 százalékkal 6685 forintra nőtt, a részvények forgalma 5,3 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!