Budapest jelentősen alulteljesített

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,49 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 34 620,25 ponton zárt hétfőn - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2020. augusztus 3. hétfő, 19:00
Fotó: Napi.hu

A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy iránykeresés jellemezte a hét első kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsdén, amely jelentősen alultelteljesített az európai és az amerikai tőzsdékhez képest is.

A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom gyengébben szerepelt, míg a hétfőn jelentő Richter pluszban zárt. A Richter meghaladta az elemzői konszenzust, ugyanakkor negatívum, hogy csökkentette eredményvárakozásait idénre.

Szintén hétfőn publikálta a Mol a finomítói marzsokat, amelyek felülmúlták a várakozásokat, ennek köszönhetően erősödött a papír - tette hozzá.

A Mol 5 forinttal, 0,29 százalékkal 1722 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,25 százalékkal 10 260 forintra csökkent, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 367,50 forintra esett, forgalma 79,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,89 százalékkal 6835 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3401,97 ponton zárt hétfőn, ez 29,24 pontos, 0,85 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK