A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Richter volt a nap nyertese 0,72 százalékos emelkedéssel, míg a Magyar Telekom árfolyama esett és az OTP jegyzése is gyengült, mindkettőnél a visszaesés viszonylag alacsony forgalom mellett történt.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a Magyar Telekom kedden délután közzétett első negyedéves gyorsjelentését leszámítva a cégekre nem érkeztek egyedi hírek.

Közölte, a BÉT kis mértékben alulteljesítette az európai piacokat, ez azonban az utóbbi napok felülteljesítése után nem volt váratlan.

A Mol 8 forinttal, 0,36 százalékkal 2200 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,06 százalékkal 13 980 forintra esett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 1,67 százalékkal 411 forintra gyengült, forgalma 168,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,72 százalékkal 8400 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3683,66 ponton zárt szerdán, ez 8,42 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!