A részvénypiac forgalma 45,75 milliárd forint volt a múlt heti 67,14 milliárd forint után.

A vezető részvények árfolyama a Richter kivételével erősödött a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: a héten emelkedett a BUX index, de a 49 ezer pontos szintet nem sikerült áttörnie.

Hangsúlyozták, hogy a hét legfontosabb híre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatemelése volt, a jegybank közleményéből az is kiderült, hogy megkezdődött a hazai kamatemelési ciklus. A várakozásoknak megfelelően 30 bázisponttal, 0,9 százalékra emelte az MNB az alapkamatot.

Az Equilor jelezte azt is, hogy elemzőházak módosították a magyar vezető részvények célárait. A Jefferies csökkentette a Richterre adott 12 havi célárát 11 000 forintra, míg korábban 11 300 forintra értékelte a gyógyszercéget; ugyanakkor továbbra is vételre ajánlják a papírt. A Morgan Stanley emelt az OTP-re adott céláron, a papír szerintük 18 500 forintot ér, ami 400 forintos emelésnek felel meg a korábbi elemzéshez képest. Az ajánlás itt felülsúlyozás/piaci súlyozás.

A héten a Mol árfolyama 3,36 százalékkal emelkedett, a papír 2398 forinton zárt pénteken, heti forgalma több mint 8,9 milliárd forint volt.

Az OTP 2,23 százalékkal erősödött a héten, pénteken 16 750 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 27,9 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 0,47 százalékkal nőtt, 424 forinton zárt pénteken a részvény, heti forgalma 480 millió forintot tett ki.

A Richter árfolyama 4,35 százalékkal csökkent, 7920 forinton fejezte be a hetet, forgalma 6,8 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3781,28 ponton zárt, ami 0,23 százalékkal, 8,7 ponttal alacsonyabb a múlt heti értékénél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!