A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: az orosz-ukrán egyeztetések fejleményeit várják a befektetők, akik egyelőre kivárnak. A nap nagy részében enyhén pozitív volt a nemzetközi befektetői hangulat Európában, amely hatott a BÉT-re is, így az OTP és a Richter emelkedésének köszönhetően a BUX-index pluszban tudott zárni.

A vezető részvények közül a Mol jegyzése 0,75 százalékkal gyengült, ami az elemző szerint az olaj árfolyamának folyamatos negatív korrekciójával magyarázható.

A Mol 22 forinttal, 0,75 százalékkal 2908 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,74 százalékkal 12 235 forintra erősödött, forgalmuk 14,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,50 százalékkal 406 forintra nőtt, forgalma 39,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 2,28 százalékkal 7180 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4229,64 ponton zárt pénteken, ez 45,08 pontos, 1,08 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!