A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

A vezető magyar részvények mind gyengültek, 0,3-0,7 százalékos csökkenéssel - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Európában egy fokkal jobb a helyzet, a német DAX index enyhe pluszban, míg a francia index 0,4 százalékos pluszban volt a délután folyamán. Európában a szerdán jelentő Wizz Air 4 százalékos pluszban zárhat, miután a vártnál jobb eredményeket közölt, és a prognózist is emelte egy picit - mondta.

Az amerikai piacon a Dow Jones index majdnem 2 százalékos, az S&P 500 és a Nasdaq 0,1, illetve 0,2 százalékos pluszban volt a BÉT zárása előtt. A Dow Jones jó teljesítménye nagyrészt annak köszönhető, hogy a gyorsjelentő vállalatok nagyon jó eredményeket értek el. Az Apple történelmi magasságban volt délután, a kedvező iPhone-eladásoknak hála. A Boeing nagyon gyenge számokat jelentett, ám a 737 MAX-szal kapcsolatos költségeit alacsonyabbra becsüli, mint az elemzők várták, így szintén 2 százalék feletti pluszban nyitott.

Kiemelte, hogy este nyolc órakor lesz az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő ülése, a piac erre figyel most. A vezető elemző szerint a piac nem vár jelentős módosítást a monetáris kondíciókon, de természetesen bármi, amit mondanak, nagyon fontos lehet. Hozzátette: úgy tűnik, a kínai eredetű koronavírussal kapcsolatban picit megnyugodtak a befektetők.

A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,67 százalékkal 2650 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,63 százalékkal 14 210 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,33 százalékkal 456 forintra gyengült, forgalma 114,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,54 százalékkal 6495 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3654,49 ponton zárt szerdán, ez 1,15 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!