A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Továbbra is a koronavírus terjedése miatt aggódnak a befektetők, elsősorban emiatt estek az árfolyamok a nemzetközi és a hazai tőzsdéken egyaránt - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Kedvező amerikai foglalkoztatási adatok érkeztek péntek délután, de a befektetők erről sem vettek tudomást. Az látszik, hogy minden jó hír és makrogazdasági adat ellenére jelentős eladások vannak részvénypiacokon. Az várható, hogy jövő héten elsősorban a járványról érkező hírek, a terjedés üteme határozhatja meg a befektetői hangulatot.

Kiemelte, az OTP részvényének árfolyama a hajnalban közzétett kedvező negyedik negyedévi gyorsjelentés és az osztalékemelésről várható döntés ellenére erős mínuszban járt a nap folyamán.

Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy a devizapiacon erősödött a forint főleg a dollárral, de az euróval szemben is. Szerinte ennek az az oka, hogy az amerikai jegybank a héten rendkívüli kamatvágást jelentett be, két hét múlva pedig további lazítás várható, a piaci szereplők ezt árazzák be. A dollár és a forint közötti kamatkülönbözet csökkenése forint erősítő hatású lehet, emiatt a Magyar Nemzeti Bankon is egy kicsit enyhül a nyomás, egyelőre nem lesz szükség a monetáris politika normalizálására, hiszen minden jegybank lazítani fog - fejtette ki Varga Zoltán.

A Mol árfolyama 92 forinttal, 3,90 százalékkal 2268 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 590 forinttal, 4,11 százalékkal 13 750 forintra esett, forgalmuk 13,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,86 százalékkal 403 forintra gyengült, forgalma 231,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,62 százalékkal 6695 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3385,85 ponton zárt pénteken, ez 37,74 pontos, 1,10 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!