Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A szerdai borongós délelőttön a BÉT-en a kezdeti lelkesedés hamar elmúlt, a mutató elindult lefelé és nem is kapaszkodott vissza. Végül 4,4 milliárdos forgalom mellett, a BUX 138 pontot, azaz 19 százalékot esett, és 6 986,00 ponton állt meg. A Matáv részvényének árfolyama, miután napközben a 760 forintos is elérte, a délutáni zárásra visszaküzdötte magát, és végül alig kilenc forintos, azaz 1,1 százalékos csökkenés után 780 forinton zárt. Nem járt ilyen jól a Mol-papír kurzusa. A tegnapi több, mint 7 százalékos erősödés után ma napközben jól tartotta magát az olajipari papír, ám a kereskedés utolsó egy órájában hatalmasat esett, és végül 2,6 százalékos veszteséggel 4 530 ponton állt meg. Az OTP részvényének árfolyama is esett: 1,7 százalékkal gyengülve kereken 2 000 forinton zárt. A gyógyszeripari részvények is megsínylették a besszt. A Richter papír 1,4, míg az Egis 5,0 százalékot veszített értékéből, így 12 650 illetve 11 700 forintos kurzusról várják a csütörtöki nyitást.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!